A városka lakói egy ház mellett sétáltak. hirtelen kisbaba sírását hallották. Először nem különösebben foglalkoztak a dologgal, de a sírás másnap sem múlt el. Ekkor kezdtek gyanakodni.
Gyanús volt, hogy a házból semmi fény nem szűrődött ki. Értesítették a rendőrséget.
Amikor a tisztek beléptek megdöbbentő kép tárult eléjük. Egy sötét nappaliban, egy piszkos padlón egy 12 hónapos kislány sírt.
A ház teljesen üres volt. Nem volt benne senki, csak a gyermek. Az egész úgy nézett ki, mintha kiköltöztek volna. Az üres falak maradtak csak és a kislány.
A gyermeket egyenesen kórházba szállították és az orvosok megállapították, hogy a csípője eltört. Kimerült volt, kiszáradt és éhes. A kislány személyazonosságát sem tudták megállapítani.
A kis Liza Verbitskaya szülei nyomtalanul eltűntek. A lány árvaházba került és várja, hogy valaki örökbe fogadja.
A kórházban egy másik gyereket is ápoltak, akihez nap mint nap bejött látogatóba az anyukája. Megtudta a kislány történetét és onnantól fogva vele is úgy törődött, mint a saját fiával. Pelenkát, ételt és játékokat hozott.
Innának már volt két fia, és soha nem gondolt arra, hogy legyen még egy. Aznap, mikor megismerte a kis Lisát tudta, hogy a gondozásába kell vegye.
Néhány hónappal később, amikor lezajlott az örökbefogadási procedúra, Liza új otthonra lelt. Ekkora már két éves volt. Sajnos a hányatott sora nyomott hagyott rajta. Gondjai voltak az evéssel és a mozgással. Teltek múltak az évek és az anyuka beíratta őt egy tánciskolába, hogy a motoros készségek fejlődjenek.
Liza beleszeretett a táncba és a szenvedélyévé vált. A lány napról napra jobban érezte magát.
Számos szépségversenyen és programon vett részt. Még tizenéves korában modell munkát kapott. Egyszer csak előkerült a biológiai anyja…
Szerette volna felvenni a kapcsolatot a lányával, de Liza ezt elutasította. Nem tudja elfogadni, hogy az anyja ilyen kegyetlenül bánt vele.
Liza azt mondta: „Nem az a szülő, aki megszült, hanem, aki felnevelt.”
