„Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”
Bizony már hivatalosan is beléptünk az őszbe, egyre fagyosabbak az éjszakák, hűvösebbek a reggelek, melegebbek a nappalok. Ez az az időszak, mikor az emberek nem tudják, hogy mit vegyenek fel, hiszen reggel még igazán csípős az idő, de délutánra felmelegszik a hőmérséklet. Most már egyre rövidebbek a nappalok, korábban sötétedik ami szintén az ősz egyik szembetűnő jele. Persze még nem kezdtek el sárgulni a falevelek, még nem hervadtak el a virágok, viszont hamarosan ez is bekövetkezik. Az őszben az a legszebb, hogy különböző színekben pompázik a természet, és ilyenkor érdemes kilátogatni a közeli erdőkbe. S ha már ősz, akkor bizony nemsokára érkezik a Halloween, amikor sokan a nyugati országokhoz hasonlóan jelmezes házibulit tartanak és különböző őszi, halloweeni dekorációkkal díszítek fel otthonaikat.
Ken Klinker egy dán származású férfi, aki szó szerint imád tököt faragni, és saját vállalkozást is indított, melyben különböző mintájú tököket készít. Mivel rendkívül egyediek ezért bizony el is kéri az árát. 17 és 70 ezer forint között mozognak a tökök árai, attól függ. Ma az ő munkáiból hoztunk el párat, hátha ti is kedvet kaptok majd egy jó kis tökfaragáshoz. Bizony már most el kell kezdeni ötletelni, hogy legyen mit megvalósítani, ha eljön az idő.
1, Hotel Transylvaniaból Murray a múmia.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 1 1 47 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/1-47-1024x1024.jpg)
2, Dorothy és Miss Almira Glunch boszorkány.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 2 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/il_794xN.2540390243_jx5a.jpg)
3, Dagobert bácsi a Kacsamesékből.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 3 4 27 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/4-27-1024x1024.jpg)
4, Snoopy és Woodstock múmiának öltözve.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 4 6 26 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/6-26.jpg)
5, Szépség és a szörnyeteg.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 5 9 20 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/9-20.jpg)
6, Kuka a Hófehérke című meséből.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 6 10 20 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/10-20.jpg)
7, Dodo kacsa a Bolondos dallamokból.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 7 11 15 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/11-15.jpg)
8, Felismeritek, hogy ez melyik kép mintájára készült?
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 8 12 14 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/12-14.jpg)
9, Albert Einstein elméleti fizikus.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 9 13 15 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/13-15.jpg)
10, Szépség és a szörnyeteg 2.0.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 10 14 15 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/14-15.jpg)
11, Rubeus Hagrid a Harry Potter című filmekből.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 11 16 13 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/16-13.jpg)
12, Az egyik Minion a Gru vagy a Minionok című meséből.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 12 17 13 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/17-13.jpg)
13, Darth Vader a Csillagok háborúja című filmből.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 13 18 12 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/18-12.jpg)
14, Johhny Depp Jack Sparrow kapitányként.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 14 20 6 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/20-6.jpg)
15, Wonder Woman, vagyis Gal Gadot.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 15 21 3 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/21-3.jpg)
16, A bolondos dallamok karakterei.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 16 22 2 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/22-2.jpg)
17, Igazi halloweeni témájú kifaragott tök.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 17 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/il_794xN.658649097_3doc.jpg)
18, Az Addams family tagjai.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 18 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/il_794xN.652266378_63ht.jpg)
19, Minnie egér.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 19 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/il_794xN.839499783_ekqx.jpg)
20, A gonosz királynő a Hófehérke című meséből.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 20 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/il_794xN.1076572487_ljdl.jpg)
21, És végezetül ő itt Ken, a tökök megalkotója.
![Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor 21 23 2 Ezeket az egyedileg faragott tököket még te is szívesen kitennéd Halloweenkor](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/09/23-2.jpg)
Ebben a videóban láthatod csodás gyűjteményét, amiből bármelyiket meg lehet vásárolni:
Na mit szóltok? További munkáit itt találjátok: Instagram