Az életünk egyik pillanatról a másikra képes gyökeres fordulatot venni. Kérdés, hogy milyen irányba? Nincs is jobb, mint meglepetés-előléptetés, vagy egy váratlan szerelem. Sajnos az élet, ahol ad, ott el is vesz. Néha nagyon komoly kihívásokat és traumákat oszt, melyekkel meg kell küzdenünk. Kérdés, hogy képesek leszünk-e rá?!
Ripu Bhatia egy új-zélandi fiatal, aki teljesen átlagos életet élt. Jóképű srác, rengeteg baráttal.
Egyszer csak történt valami…
Megfájdult a feje, hányt, szédült és belázasodott. Még a bőre színe is elkezdett megváltozni. Ez még akár egy gyomorrontás vagy influenza is lehetett volna. Családja is ezt gondolta, de Rupi állapota rohamosan romlani kezdett. Végül kórházba kellett szállítani.
Elkékült az orra, amit azonnal amputálni kellett. Közben megszületett a diagnózis is:
Meningitises szeptikémia
Ez egy bakteriális fertőzés, mely az agyhártyagyulladés egy fajtája. Nagyon veszélyes.
Hetekig mesterséges kómában tartották. Kezeit és lábait nem sikerült megmenteni. Azokat is amputálni kellett. Mikor magához tért, nem engedték neki, hogy tükörbe nézzen. A betegség olyan pusztítást végzett a testén, amit ép ésszel fel sem lehet fogni. Mint, aki aknára lépett.
A betegség hónapokon keresztül pusztítja a testet és csak ekkor derül ki, hogy mi marad meg az emberből.
Ripunak szinte mindent újra kellett tanulnia. Műlábakkal jár, műkezekkel eszik és állandó felügyeletre szorul. Rá sem lehet ismerni. Már csak árnyéka önmagának.
Ilyenkor derül ki, hogy az emberben mekkora a lelki erő és az élni akarás. Ő nem adta fel. A 27 éves fiú újságíróként dolgozik. Állítása szerint teljes életet él.
Sajnos hiába az azonnali ellátás. Sok esetben nincs segítség.
Szerencsére a családja és a barátai végig mellette voltak. Ilyenkor ez a legfontosabb.
Nélkülük biztosan nem sikerült volna túltennie magát a traumán.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!