Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

Megosztás

Egy kis időutazásra szeretnénk most invitálni titeket aminek a keretein belül megmutatjuk, hogyan búcsúztatták majdnem 100 évvel ezelőtt az óévet és miként üdvözölték az újat, mint manapság mi.

Amikor gyerekek voltunk egészen más Szilveszteri partik voltak, mint jelenleg. Régen mindenki összegyűlt, retro tojásos uborkás szendvicseket készítettek, beszélgettek, zenéltek, virslit ettek, pezsgővel koccintottak éjfélkor na meg persze szerpentint bontottak újév alkalmából. Mindenki mindenkivel ölelkezett mindegy, hogy ismerték egymást vagy sem. Ahogy átléptünk az újévbe az összes ember sorakozott a lencsés fazéknál, hogy a következő év gazdagságot hozzon el számukra. A gyerekeknek nyilván a tűzijáték volt a legnagyobb attrakció, amit soha nem hagytak volna ki.

- Hirdetés -

Ma már egészen más bulik vannak, kevés olyan baráti társaság van, akik összeülnek ezen a napon. A stílusuk is megváltozott, sőt még a tűzijátékok is egyre fényesebbek és kacifántosabbak lettek. Annak érdekében, hogy egy kicsit átérezzük milyenek is voltak azok az igazi retro partik összegyűjtöttünk pár képet, amik egy kicsit visszaadják azt a korszakot.

1 10 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

2 10 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

3 10 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

- Hirdetés -

4 10 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

5 10 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

6 7 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

7 5 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

- Hirdetés -

8 5 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

9 5 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

11 10 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

12 9 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

13 8 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

14 8 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

15 7 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

16 6 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

17 5 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

18 4 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

19 3 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

20 4 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

21 3 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

22 3 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

23 3 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

24 3 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

25 2 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

27 1 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

28 1 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

29 1 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

30 1 Így mulattak szilveszterkor a magyarok közel száz évvel ezelőtt

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!