„Túl szép ahhoz, hogy orvos legyen.” Szépsége miatt a betegek kételkednek a tudásában

Megosztás

„Túl szép orvosnak.” – Dr. Medina Culver minden nap megkapja ezt és ehhez hasonló megjegyzéseket.

Meseszép háziorvos

Dr. Medina Culver, egy Las Vegas-i háziorvos. Naponta szembesül olyan véleményekkel, amelyek megkérdőjelezik szakmai kompetenciáját. Ennek oka a megjelenése. Sok beteg szerint Culver túl csinos ahhoz, hogy orvosként hiteles legyen.

- Hirdetés -

A nő már megszokta. A kezdetektől fogva megkapta, amikor még csak készült az orvosi pályára. Sokan, köztük az egyetemi toborzásban részt vevők is, nem tudták megérteni, hogy miért választott ilyen nehéz irányt, amikor akár még modell is lehetett volna, vagy szépen beáll egy gazdag férj mellé kitartottnak…

Azóta befejezte tanulmányait, specializálódott és szakmai tapasztalatot szerzett, de még mindig találkozik olyan emberekkel, akik úgy vélik, hogy megjelenése befolyásolja kompetenciáját.

Rendszeresen foglalkozik ezekkel a véleményekkel Instagram-profilján. Mint bevallja:

Folyamatosan olyan emberek vesznek körül minket, akik azt mondják nekünk, hogy nem tehetünk valamit. „Használd a megjelenésedet, ne az agyadat.” „Nőként a család és a házasság építésére kell összpontosítanod, nem pedig a karrierre.”

- Hirdetés -

Azért elmennétek hozzá egy vérvételre…gondolom…

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Tartalomjegyzék

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!