X-faktor: Az egész stúdió kinevette ezt a fiút, majd produkciója után mindenki elszégyellte magát

Megosztás

2019. október 12-én szombaton lement a mindenki által jól ismert X-faktor tehetségkutató műsor második adása is, ahol az emberek megint megcsillogtathatták tudásukat, de szókaratézhattak is a zsűrivel. Mind tudjuk, hogy van egy pont a műsorban, ami után már nem lehet normális, felnőttek módjára felfogni az embereket, ezért a zsűrire is néha rájön az 5 perc, így született meg a „Rendezvény” kategória. Ebbe a csoportba azokat az „énekeseket” sorolták, akik olyan bűn rosszak voltak, hogy még falunapon se „állják meg” a helyüket.

SZG 5414 X-faktor: Az egész stúdió kinevette ezt a fiút, majd produkciója után mindenki elszégyellte magát

Az egyik fellépő, név szerint Töreky Erzsébet egy musical dalt hozott el, ami nagyon tetszett mind a közönségnek mind a mentoroknak, no nem azért mert annyira jó lett volna, hanem mert olyan hangulatot varázsolt a stúdióba, amit csak kevesen tudnak. Annak ellenére, hogy ByeAlex utálja a musicaleket, mégis igennel szavazott a hölgy előadására, mert énekével mindenki felé üzent valamit. Puskás Peti és Gáspár Laci viszont nemmel voksoltak, így az énektanárként dolgozó Erzsébet nem juthatott tovább a táborba.

- Hirdetés -

Ha valaki lemaradt volna róla, annak most elhoztuk az előadását:

A fent említett „Rendezvény” kategória egy idős házaspár előadása után született meg, akik egy lakodalmas nótát hoztak el. Laci ezek után a következőket mondta:

„Erről két szó jut eszembe: Boldogság! és Rendezvény!”

Bogi, Peti és Laci olyannyira felpörgette saját magát ezzel a nem létező kategóriával, hogy Alexnél kiverték a biztosítékot. Nyilván mind a nézőknek, mind a producereknek megvolt a véleménye erről a hozzáállásról. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel saját vélt vagy valós hitelességüket teszik semmissé.

- Hirdetés -

Természetesen voltak jó produkciók is, melyekben egyediség és kreativitás is megmutatkozott. Ilyen volt a mostani videóban látható „Cool” nevű duó.

Egy bizonyos idő után megérkezett Horváth Adrián, aki első ránézésre egy nem túl magabiztos, kissé esetlen fiú volt, aki eleinte össze-vissza beszélt. Gáspár sikeresen kihúzta belőle, hogy hol szokott fellépni, mire a srác közölte, hogy falunapokon. Ezek után gondolkodás nélkül betették őt abba az ominózus „rendezvény” kategóriába… de óriásit tévedtek.

Adrián Michael Bublé dalát hozta, akinek nevét szintén félremondta, így újabb plusz okot adott a mentoroknak arra, hogy betegyék őt a nem létező csoportba.

Miután a fiú elkezdett énekelni teljesen ledöbbentek. Eleinte nem akartak hinni a fülüknek. Adrián olyan gyönyörűen énekelte el a dalt, hogy még a közönség is lesápadt. Alex a produkció után megvédte a fiút, és mondta

- Hirdetés -

„Egy picit, szerintem nagyon sokan leírtuk őt előre, hogy úgy gondoltuk, biztos, hogy rossz lesz, amit csinálni fog. De egyébként alapvetően bármelyikünk kategóriájába bekerülhetnél, és így megnyithatnánk az X-faktor élő showt is.”

Bogi hozzátette, hogy: „Tökmindegy, hogy mondod Michael Bublét, ha ilyen jól énekled!”

Itt van Adrián produkciója, akit mindenki kinevetett a nézőktől kezdve a zsűrin át. Gáspár még cukkolta is őt, ám Adriánnak fel sem tűnt, hogy Laci már beskatulyázta őt.

Adrián tökéletes példa arra, hogy nem szabad a borítója alapján megítélni a könyvet! Nektek tetszett a produkciója?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!