Az igaz szerelme nemcsak érezhető, hanem gyakorlatilag szabad szemmel is látható azok számára is, akik egyáltalán ne éreznek ilyen mély érzelmeket mások iránt. Vannak emberek, akik minden egyes pillanatban bizonyítékokat, jeleket keresnek, hogy az adott személy, akit kinéztek maguknak, vagy akivel épp egy párkapcsolatban vannak szerelmes-e beléjük avagy sem. Nyilván vannak olyan jelek, amelyek erről árulkodnak, csak figyelni kell rájuk. A mai cikkünkben 11 ilyet hoztunk el nektek, hogy ti magatok is tudjátok, milyen az, mikor valaki fülig szerelmes a másikba.

1, Megosztja veled a kajáját.

Nagyon sok olyan ember van, aki nem szereti, ha más beleeszik a tányérjába, főleg úgy, hogy engedélyt sem kér rá. Viszont, ha ő maga etet téged a saját tányérjából, a saját élteléből, akkor az annak a jele, hogy szeret téged.

2, Hangüzenetet hagy neked.

A kijelzőn látható szavak nem adják vissza maximálisan ugyanazt az üzenetet, mintha szóban mondták volna el. Pontosan emiatt sokan a szöveges üzeneteket nagyon személytelennek tartják. A hangüzenetek viszont meghatóak, romantikusak, és sokkal jobb kedvre derítik az embert. Ha a kiszemelted ilyen üzenetet küld neked, akkor az annak a jele, hogy gyengéd érzelmeket táplál irántad, mivel nem sajnált időt és energiát belefektetni a hangüzenetbe.

3, Megengedi, hogy a telefonjában matass.

A legtöbb ember rejtegeti párja elől a telefonját, illetve furán viselkedik, ha valamiért az övét kell használnia. Ez gyanakvásra adhat okot, ami megdönti a bizalom egyensúlyát. Viszont, ha ő mutogatja, meg engedélyt ad rá, hogy a telefonjában böngéssz, sőt még meg is adja a jelkódot és természetesen viselkedik az a bizalom és az őszinteség jele.

4, Új dolgok kipróbálása.

Az a személy, aki komolyabb érzelmeket tanúsít irányodba, minden apró kis dologról szeretne tudni, ami veled kapcsolatos. Az sem kizárt, hogy az egyik hobbid iránt kezd el érdeklődni, és ő maga is kipróbálja legyen szó lovaglásról, főzésről, túrázásról. Ez a hozzáállás szorosabb köteléket épít ki közöttetek, ami előrelendíti a kapcsolatotokat. Ha még akkor is ki akarja venni a részét a közös programból, mikor elfoglalt, vagy sokat dolgozik az tényleg annak a jele, hogy szeret téged.

5, Aranyos üzeneteket hagy.

A váratlan meglepetések, hirtelen jött kedves üzenetek nagyon fel tudják dobni egy ember hangulatát. Például kabátzsebben elrejtett “Szeretlek” cetli, vagy a fogkrémre ráírja, hogy meghagyta az utolsó sütit neked, hogy jobb kedves legyen… stb. Az ilyen apró figyelmességek arra engednek következtetni, hogy az illető oda meg vissza van érted.

6, Megváltoztatja a szokásait.

Tudjuk, hogy alapjáraton mindenkinek úgy kell elfogadnia a párját, ahogy van, ám egy kapcsolat két emberről szól, amiben megpróbálják a felek a legjobbat kihozni a másikból. Például fogyásra, egészségtudatosabb életvitelre ösztönzik őket, és ha kell együtt járnak vele edzeni és az egész procedúrát együtt csinálják végig. Ez annak a jele, hogy a másik feled törődik veled és a legjobbat akarja a számodra.

7, A csend helyett a beszélgetést választja.

Nyilván vannak időszakok, mikor a felek nem tudnak miről beszélni ezért csendben elvegetálnak egymás mellett. Ám ez a csend nem kínos, hanem inkább békés. Az a személy, aki törődik a kettőtök közti kapcsolattal, mindig beszélgetést fog kezdeményezni, mindegy mi a téma. Ezzel azt akarja kifejezni, hogy nagyon fontos vagy a számára.

8, Büszke arra, hogy veled van.

Ha egy férfi büszke arra, hogy veled van, habozás nélkül bemutat a barátainak, családjának, kollégáinak, sőt ha nem vagy ott akkor sokat beszél rólad. Ez az ő őszinte elkötelezettségének a jele, amivel arra akar rávilágítani, hogy megőrül érted.

9, Meghallgatja a tanácsaidat.

Mindenki olyan partnert szeretne magának, aki kész meghallgatni és átgondolni a tanácsait, véleményét. Ha megfogadod a párod tanácsát, attól még nem vagy életképtelen ember, és nem szabad szégyenkezni azért, mert nem tudtál döntést hozni. Egy kapcsolatban mindent meg kell beszélni és figyelni kell a másikra. Ha a társad végighallgat téged és értékeli, amit mondasz nagyon szerencsés helyzetben vagy.

10, Nem fordul el tőled, mikor a legnagyobb szükség van rá.

Egy párkapcsolati személy betegség idején mutatja meg igazán, milyen fából is faragták. A legtöbben leveszik a kezüket a másik felükről mikor betegen fekszenek az ágyban, ám ha ő mindent megtesz érted, nem keres kifogásokat, kiszolgál, segít akkor biztosra veheted, hogy mindenben számíthatsz rá.

11, Folyamatosan hozzád akar érni.

A legtöbb pár nem bírja ki, hogy ne érjen hozzá kedveséhez. Még akkor is boldogság fogja el, ha csak egyetlen ujjával ért hozzád. Amennyiben a párod folyamatosan megcsókol, megölel, hozzád bújik, simogat, harapdálja az ajkad… és még sorolhatnánk az annak a jele, hogy nem tud nélküled élni és késztetést érez arra, hogy mindene gyes percben érezzen.

Te is így gondolod ezeket a dolgokat?

Hirdetés