Szülőként az a legjobb dolog az életben, ha figyelhetjük a kis csöppségünk minden percét. Nézni, ahogy felnőnek, látni az első lépéseket és simogatni, miközben alszanak. Néhány szülő nagyon aranyosnak tartja, hogy a csöppsége tátott szájjal, nyálát folyatva alszik. Rendkívül helyesnek tűnnek ilyenkor viszont nem szabad elfelejteni, hogy ez egy cseppet sem egészséges és bizonyos egészségügyi problémákat okozhat.

Úgy döntöttünk, bemutatjuk nektek, hogy mi történhet a picivel, ha folyton tátott szájjal alszik.

Alvás közben a szájon át történő légzés nem normális dolog
Az ember teste úgy lett megtervezve, hogy az orrunkon keresztül vegyük a levegőt. Ennek számos oka van. Nézzünk ebből néhányat.

· Az orrunk megszűri a belélegzett levegőt, megtisztítja a méreganyagoktól és az idegen részecskéktől
· A száraz levegőt megnedvesíti
· Az orrunk felmelegíti a levegőt, így a hőmérséklete megfelelővé válik a tüdőnk számára
· Az orrunkkal érezzük a szagokat, így jobb képet kapunk a körülöttünk lévő dolgokról.

Persze normális dolog, ha néha a szánkon keresztül lélegzünk. Beszéd vagy fizikai tevékenységek közben, de próbáljunk ügyelni rá, hogy ha lehet, akkor inkább az orrunkon vegyük a levegőt.

Számos egészségügyi problémát okozhat, ha a gyermekünk folyton az orrán át veszi a levegőt. Ilyenek az orrdugulás, allergia, orrmelléküreg-gyulladás, polipok. Azért fontos erre már gyermekkorban odafigyelni, mert ez a szokás rendszerint akkor alakul ki.

Nézzünk meg pár komolyabb problémát.

Alvási apnoe
Az orvosok szerint a szájon át történő légzés egyik kiváltó oka lehet az alvási apnoenak.
Az alvási apnoe egy rendellenes légzés, amely miatt alvás alatt periodikusan kórosan hosszú légzésszünetek alakulnak ki. A tünetei közé tartozik még a hangos horkolás, szájszárazsággal való ébredés, álmatlanság és nappali fáradtság. Önmagában is eléggé veszélyes jelenség, ugyanis egyéb egészségügyi problémákat okozhat, például szív-, máj- és anyagcsere gondokat.

A következő kép azt szemlélteti, amikor a torok izmai ellazulnak, és nem engedik a levegőt a megfelelő járatokon keresztül áramolni.

Szájszárazság és fogszuvasodás
Amikor szájon át lélegzünk, a légáramlat kiszárítja az ajkunkat és az egész szájat, beleértve az ínyünket is. Ennek eredményeképp a szánkban a természetesen élő baktériumok rendszerében olyan változások következnek be, amelyek fogszuvasodást és ínyproblémákat okozhatnak.

Görbe fogak
Ha az orrunk helyett a szánkon át vesszük a levegőt akkor az számtalan fogászati és állkapocsproblémát okozhat. Görbe fogak, rossz harapás, rossz záródás és elnyúlt mosoly.

A fenti videó jól szemlélteti, hogy a szájon át történő légzés és az ezzel járó helytelen nyelvhelyzet miként befolyásolja a harapást. Összezsugorítja a fogakat és hátrafeszíti az állkapcsot. Az arcunk előnytelenül fejlődik, mert az állunk kisebb az orr pedig nagyobbnak fog tűnni.

Hosszú és keskeny arc
Vizsgálatok kimutatták, hogy a szájon át történő légzés miatti alacsony nyelvtartás miatt az arc alsó része megnyúlhat. Ezek a tulajdonságok sokkal hangsúlyosabbak az 5 év körüli gyerekeknél. Az álluk kisebb lesz és a homlokuk is megnőhet tőle.

Ha szájüregi légzést vagy bármilyen más légzési problémát észlelünk a gyermekeknél, akkor orvoshoz kell fordulni. Csak a szakképzett orvosok tudják helyesen diagnosztizálni a gyerekünket, és ők fognak tudni tanácsot adni.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!