2022 május 25 szerda
KezdőlapEmberekEzt a 8 tanácsot mindenképpen fogadd meg ettől a 65 éve boldog...

Ezt a 8 tanácsot mindenképpen fogadd meg ettől a 65 éve boldog házasságban élő pártól

-

Előbb vagy utóbb mindannyian arról álmodunk, hogy megtaláljuk az igazit és vele éljük le életünk hátralévő részét. Ő lesz az, akivel együtt öregszünk meg és már maga a gondolat is csodálatos. Ám ez nem megy egyik pillanatról a másikra, hiszen a sors nem feltétlenül kopogtat az ajtónkon. Ha pedig megtaláltuk őt, az még korántsem garantált, hogy sikerül megtartanunk is. Minden kapcsolat rengeteg és kemény munkát igényel, sőt, még annál is több kompromisszumot.

Biztosan te is ismersz olyan házaspárt, akik már túl vannak az ötven éves házassági évfordulón is, mégis ugyanolyan boldogok, mint a legelején. Egy 65 éve együtt élő házaspár árulta el, mi a titka annak, hogy immár több, mint hat évtizede vannak együtt szerelemben, boldogságban. Azt mondják, “mi vagyunk az élő példa arra, hogy mit érdemes megfogadni a párkapcsolatban és miket nem”. Íme a tanácsaik, jól figyelj, ha követni szeretnéd példájukat.

Soha ne legyél olyan emberrel, aki nem érdemel meg téged!

Könnyű ezt mondani, gondoljuk. A döntés mindig nehéz, különösen abban az esetben, ha szeretjük partnerünket, de nem vagyunk boldogok. De gondolj csak bele! Miért kellene olyan emberrel lenned, aki nem értékel, aki semmit nem tesz a kapcsolatotokért? Meg sem tudnánk számolni, hogy mennyi olyan ember él a világon, aki bizony boldoggá tehetne minket. Egy szakítás soha nem egyszerű dolog, de meg kell tenned, ha olyan emberrel vagy együtt, aki nem érdemel meg téged.

A beszélgetésnél olykor sokkal fontosabb a hallgatás.

Azzal mindannyian egyetértünk, hogy a kommunikáció rendkívül fontos a kapcsolatokban. Ugyanakkor nem mindegy, hogy mennyit beszélünk. Általában a nők többet beszélnek, mint a férfiak. Az erősebbik nem képviselői nehezebben nyílnak meg, ám a nők szeretik hallani partnerüket. Szeretnék, ha elmondaná a másik, mit érez, de olykor bizony erre nincs szükség. Hallgatással sokkal többet lehet elérni, hiszen nem feltétlenül kell mindent kimondani. Legalábbis nem azonnal.

A távolság erősíti a szerelmet.

A távolságról a legtöbben azt gondoljuk, hogy véget is vet a kapcsolatnak. De, valóban így van? A háború ideje alatt a szerelmesek leveleztek egymással. Papírra vetették gondolataikat, hogy elmondják, mennyire hiányzik nekik a társuk. Napjainkban már el is felejtettük, milyen levelet írni, hiszen csak előkapjuk okostelefonjainkat és bepötyögjük üzeneteinket valamelyik közösségi oldalon. Próbáld ki a “régimódi” módszert, ragadj tollat és papírt. A távolság felértékeli a szerelmet, sőt, jót tesz a párkapcsolatnak, hiszen tudatosul bennünk, hogy mennyire hiányzik a másik. Persze hosszú távon nem feltétlenül van így, de néhány hét távolság mindenképpen hasznos.

Ne hamarkodd el az intim együttlétet!

A 65 éve boldog házasságban élő nagymama napjainkban a férfiak csak egyet akarnak. Régen azonban ez nem így volt. A férfiak türelmesek voltak és tudtak várni a nőkre. A mai generáció viszont hamar beleugrik olyan dolgokba, amikbe nem kellene. Az érzelmi kötődést várják az intimitástól, holott ez a kettő nem minden esetben függ össze. A harmadik randi előtt semmiképpen ne ugorjunk be az ágyba, sőt, akkor sem kötelező. Fontos, hogy következetesek legyünk, hiszen valóban kölcsönös az érdeklődés, akkor megéri várni és lassan haladni.

A szerelem nem minden esetben tökéletes, sőt!

A szerelem nem mindig habos torta, hiszen tele van nehéz helyzetekkel, amikkel bizony szembe kell néznünk. Egy kapcsolatban meg kell tanulni, hogy számíthatunk a másikra, hogy nem vagyunk egyedül és azt, hogy a hátráltatás helyett inkább segítsük egymást. Persze könnyebb eldobni valamit ahelyett, hogy megjavítanánk. A legnagyobb probléma az, hogy félünk az elköteleződéstől és a harctól, amit egy párkapcsolat működése érdekében elkerülhetetlenül meg kell vívnunk.

Köss kompromisszumokat!

A szerelem nem egyoldalú, mindkét félnek engednie kell. Csak akkor működik, ha mindketten képesek vagytok kompromisszumokat kötni. Ha megtalálod azt az embert, aki miatt érdemes lemondanod a büszkeségedről, akkor tudni fogod, hogy ez az igaz szerelem. Persze egyáltalán nem könnyű megegyezni, de enélkül semmi esély a folytatásra.

“Jóban, rosszban”

Nem véletlenül mondják a házasságkötéskor, hogy jóban, rosszban. Nemcsak akkor kell kitartani a másik mellett, ha minden rendben van, akkor is, amikor egyáltalán nincs. Mindegy, hogy családi problémáról, betegségről vagy anyagi nehézségekről van szó, támogatnunk kell társunkat. Néha a tettek helyett a szó is elég. A bátorítás, a pozitív gondolkodás sokkal többet ér, mint a pénz, amivel esetleg segíthetünk.

Hinned kell a másikban.

Rendkívül fontos, hogy az az ember, akivel együtt vagyunk, higgyen bennünk. Fontosak az álmok, a célok és ezek megvalósítása, de nem szabad elfelejtenünk, kik vagyunk valójában. A kölcsönös támogatás a kapcsolat egyik alappillére.

“Egy kapcsolat sem lehet tökéletes. Minden kapcsolat, házasság rengeteg munkát igényel, de a nap végén mindig úgy térjetek nyugovóra, hogy mindent megbeszéltek. Pontosan úgy, mintha a legjobb barátok lennétek.”

Ezek is érdekelhetnek