2022 január 24 hétfő
KezdőlapEmberekFeláldozta 3 éves fiát, hogy bosszút álljon exférjén amiért elhagyta

Feláldozta 3 éves fiát, hogy bosszút álljon exférjén amiért elhagyta

-

Azt gondolnánk egy kisgyermek minden nő életében áldás még akkor is, ha egyedül kell felnevelnie. Tudjuk, hogy az optimális felállás az lenne, ha édesanya és édesapa együtt nevelné gyermekét, de ez nem minden esetben lehetséges. Előfordulnak olyan esetek, mikor az egyik szülő hirtelen és tragikus körülmények közt távozik az élők közül, vagy mikor a két fél között már annyira elmérgesedett a kapcsolat, hogy nem látják értelmét együtt maradni.

Millena Iris Santos da Paixao valószínűleg azt hitte, hogy boldogan fognak élni párjával és fiával együtt míg világ a világ, ám az élet más sorsot tartogatott számára. Gyermeke édesapja úgy döntött, nincs értelme folytatni kapcsolatukat, mert egyikük sem boldog benne. Próbálta fia érdekeit is nézni, ezért döntött a különválás mellett.

Az édesanya nem bírta elviselni ami történt vele ezért szörnyű bosszút állt. Most bizonyára azt hiszitek valami olyasmit tett, amit a legtöbb telenovella szereplő a szappanoperákban, de tévedtek. Millena elméje annyira elborult, hogy valószínű fel sem mérte mit művel valójában.

Millena az angyalok közé küldte három éves fiát, csakhogy bosszút álljon egykori férjén, aki elhagyta őt. A 20-as éveiben járó anya emiatt csaknem 30 év börtönt kapott. Miután megtörtént a tragédia magát is a másvilágra akarta juttatni, ám a mentősök időben érkeztek és őt sikerült megmenteni.

A szomszédok lettek figyelmesek arra, hogy valami nem stimmel, ezért értesítették a rendőrséget és a mentőket is. Ekkor találtak rá a kis Marcos Paulo Vieirára és anyjára. Csak az anyját sikerült megmenteni a kórházban.

Millena barátai úgy vélték súlyos mentális betegség lett úrrá rajta ugyanis közösségi oldalára is olyan fotót tett közzé, mely még számukra is borzalmas volt. A képhez a következő szöveget írta:

“Szeresd a feleségedet. A házasság komoly.”

Miután az édesanya felgyógyult a sérüléséből, eljárást indítottak ellene 2019. december 11-én. A brazíliai Medicilândia bíróságon bűnösnek találták fia ellen elkövetett tettéért és 29 év 6 hónap börtönre ítélték.

Millena később azt állította, hogy pszichózis tünetei voltak, ezért a bíróság szakember segítségét kérte, hogy kiderítsék igazat mond-e. Letartóztatása után még egy papírra is leírta, hogy mennyire sajnálja mert nem segített a fiának. A nő 2019-ben még előzetesben volt Santarem városában.

Elítélése után visszakerül a börtönbe, hogy leülje büntetésének fennmaradó részét.

Ezek is érdekelhetnek