Michael Douglas 75 éves és kora ellenére elképesztő formában van. Ez a hajlam családi örökség, hiszen édesapja, Kirk Douglas még száz évesen is fitt volt.

Kirk a Beverly Hotelben ünnepelte századik születésnapját, egy hatalmas, országra szóló partival.

A legendás színész New Yorkban látta meg a napvilágot 1916-ban. Színészi pályafutását az 1940-es években kezdte, karrierje során pedig több, mint kilencven filmben szerepelt. A Bajnok című filmért 1949-ben Oscar-jelölést kapott, élete során pedig még kétszer részesült ebben a megtiszteltetésben, A nap szerelmeséért, illetve A szörnyeteg és a szépségért. Legismertebb szerepe a Spartacus volt, amelynek karakterével azonosították leginkább nevét.

1996-ban végül életmű Oscar-díjat kapott. A Hollywood legnagyobb csillagait felsoroló listán pedig Kirk Douglas a 17. helyen állt.

A színésznek azonban nemcsak a sikerből és a boldogságból jutott ki, a betegségeket és a tragédiákat is bőven megtapasztalta élete 103 éve alatt. Douglas túlélt egy helikopter-balesetet, pár évvel később pedig stroke-ot is kapott. A színész kétszer nősült és négy gyermeke született. Fia, Erik 2004-ben drogtúladagolásban vesztette életét.

Életének utolsó hatvanhat évét második feleségével, a most száz éves Anne Buydens-szel, teljes boldogságban élte. A pár tavaly ünnepelte hatvanötödik házassági évfordulóját.

Catherine Zeta-Jones akkor ezzel a fotóval köszöntötte apósát 103. születésnapján.

Michael Douglas a People magazinnak jelentette be édesapja, Kirk Douglas halálát.

“Testvéreim és én mély fájdalommal tudatjuk a világgal, hogy Kirk Douglas 103 éves korában elhunyt. A világ számára ő egy legenda volt, az aranykor legnagyobb színésze, egy humanitárius, aki az igazságosság elkötelezettje. De nekem és testvéreimnek, ő egyszerűen Apa volt. Catherine-nek csodálatos após, unokáinak és dédunokáinak szerető nagypapa, feleségének, Anne-nak pedig csodálatos férje. Azzal a gondolattal zárom ezeket a sorokat, amit az utolsó születésnapján mondtam neki: Nagyon szeretlek és nagyon boldog vagyok, hogy a fiad lehetek.”