Bea Velencéből tért haza Bécsbe, majd három nappal később kezdte rosszul érezni magát. Két hete beteg és várja a vizsgálatok eredményeit, hogy valóban a koronavírus okozta-e nála a betegséget.
A hírt a maga, Miháczi Bea jelentette be. Van egy Bejjauton nevezetű Facebook csoportja, amelyen keresztül beszámol utazásairól, ugyanis a tiszakécskei nő négy év alatt 24 országban járt, ebből csak tavaly kilencet látogatott meg.
„Nagyon köhögtem, lázam volt és egyik nap leájultam a székről. Az orvos azt mondta, jobban leszek, adott antibiotikumot, de nem lettem jobban. Ma felhívtam a hot line-t és elmondtam, hogy lázas vagyok ráz a hideg és volt ájulásom. 5-10 perc múlva jöttek értem a szkafanderes mentősök” – mesélte Bea.
Sokak véleménye szerint a nő saját magának kereste a bajt, de ez még nem a jéghegy csúcsa, ugyanis volt, aki úgy vélekedett, hogy a nagyobb népszerűség elérése érdekében ment kórházba.
„Meghívtak a 29-én kezdődő Járatlan Utakon Fesztiválra előadónak. Kétszáz utazóval és több ezer nézővel találkoznék Budapesten, nem akarok megfertőzni senkit” – nyilatkozta Bea, aki jelenleg egy bécsi kórházban fekszik és a tesztek eredményére vár.
Kórházi szobájáról képeket is küldött az egyik magyar oldalnak.
1.
![Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról 1 01 16 Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/02/01-16.jpg)
2.
![Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról 2 2 17 Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/02/2-17.jpg)
3.
![Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról 3 3 10 Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/02/3-10.jpg)
4.
![Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról 4 4 5 Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/02/4-5.jpg)
Bea nemcsak szobájáról, hanem magáról is készített fotókat, amelyeken látszik, hogy jelenleg milyen állapotban van.
1.
![Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról 5 5 6 Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/02/5-6-654x1024.jpg)
2.
![Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról 6 6 5 Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/02/6-5.jpg)
3.
![Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról 7 7 1 Fotók a koronavírus-gyanús magyar nőről és bécsi kórházi szobájáról](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/02/7-1.jpeg)