Kemény mínuszok, napokon át tartó folyamatos havazás, befagyott Duna, közlekedési káosz jellemezte az 1986-87-es telet, amely máig is emlékezetes maradt.
33 évvel ezelőtt, 1987. január 12-én kezdődött el igazán az a tél, amiről ma már csak álmodhatunk vagy nagyon ritkán tapasztalhatunk meg.
Már két nappal a nagy mennyiségű hó lehullása előtt, vagyis január 10-én is havazott az országban, de az még korántsem volt számottevő mennyiség. Január 12-én reggel azonban már 20-40 centiméteres hóvastagságra ébredt az ország.
1987 januárjában egy önálló ciklont hozott létre az évszázados hidegrekordokat megdöntő hideg levegő és a dél-délkelet felől beáramló enyhe levegő keveredése. Azonban nemcsak a mínuszok jelentettek problémát, hanem a heves szélviharok és hófúvások, amik igencsak megnehezítették a közlekedést.
Budapesten nem jártak a villamosok és a buszok sem, illetve autóval is rendkívül nehéz volt közlekedni a fővárosban. Sok helyen az iskolák is bezártak, mert a diákok nem tudtak eljutni az oktatási intézményekbe.
„Kétméteres hótorlaszok is előfordultak, az M7-es autópálya járhatatlan hósivataggá változott. A képen látható buszsofőr épp 12 órája vesztegel az elakadt autóbuszban. A megrekedt gépkocsik százait láthatatlanná tette a hó. Székesfehérvár elzáródott a külvilágtól, és országszerte több száz település vált megközelíthetetlenné. Több helyen nemcsak az utakat kellett kiszabadítani a hó fogságából: a képen látható idős asszony órák óta lapátolja a havat házának faláról. A falvak, városok egy része áram nélkül maradt, a napi földgázfogyasztás pedig a duplájára nőtt” – mondták be akkoriban a Híradóban.
A problémás közlekedés az élelmiszer szállításban is komoly hiányokat és károkat okozott. Például egy tejes autó elakadása miatt húszezer liter tej veszett kárba.
Ahol még nem fagytak le a váltók, ott külön vonatok szállították a kenyeret, ahol pedig ez is lehetetlenné vált, ott traktorral is szánokkal juttatták el az élelmiszert az ország lakóihoz.
A Zala Bútorgyár és a Caola is teljesen leállt a szállítás akadozása miatt. A gyárak azért kényszerültek meghozni ezt a döntést, mert nem kapták meg a gyártáshoz szükséges alapanyagokat sem.
A brutális mennyiságű hó mellé ráadásul komoly hideg is társult. Január 12-én és 13-án a minimum és a maximum hőmérsékletekben is évszázados rekordok dőltek meg. A fővárosban például kora délutánra is csak -16,7 fokig emelkedett a hőmérők higanyszála.
Egyesek szerint már 1986 decemberében érezni lehetett, hogy ez egy kemény tél lesz:
„Az 1987 január 12-13-i havazás csak egy állomása volt a télnek és nem csak erről volt emlékezetes. Az időjárás figyelése már ekkor érdekelt és erről a télről több esemény megmaradt az emlékezetemben. A tél már 1986 decemberében elkezdődött. 1986 december végén már mértek -20-25 C fokos hideget. Mint említettem a tél egy állomása volt a 1987. január 12-13-i havazás. Ez azért volt emlékezetes, mert -10-12 C fokos hőmérséklet mellett hófúvással 30-35 cm-es hóréteg alakult ki. Ez után Pakson mértek -30 C fokot is.”
Ezt követően néhány napra enyhült az idő, a hó helyett eső esett, ami viszont erős jegesedést eredményezett. A hó tetején több centiméteres jégpáncél alakult ki.
Január 14-én a Tiszán 15-20 cm-es volt a jég, míg a Duna víztükrének 60-80%-át 6-8 cm-es jég borította.
Az igazi téli időjárás kitartott egészen a tél végéig, sőt még tovább is, ugyanis még márciusban is mínusz fokokat mértek.
Az utóbbi években is hullott nagyobb mennyiségű hó, befagyott a Duna, de egy dolog teljesen biztos, mégpedig az, hogy akik megélték az 1986-87-es telet, azoknak mindig is az marad az etalon, hisz azóta sem élhettünk át ilyen kemény telet és talán már nem fogunk.
