Kormányinfó! Ezeket jelentette be Gulyás Gergely!

Megosztás

Véget ért a kormányinfó. Vitályos Eszter és Gulyás Gergely ezeket jelentette be!

kormanyinfo Kormányinfó! Ezeket jelentette be Gulyás Gergely!

Gulyás Gergely reméli, hogy nem marad tartósan a 400 forintos euró árfolyam. Bár ebben az ügyben a jegybank az illetékes.

A miniszter szerint továbbra is az egymillió forintos bruttó átlagbér a kormány célja. Hamarosan céldátumot is megneveznek.

- Hirdetés -

A kormány Donald Trump győzelméért drukkol. Ha Trump nyer, szerinte vége lesz a háborúnak, aminek komoly hatása lesz a magyar gazdaságra is. Trumppal meg lehet egyezni állítása szerint.

A kormány pályafelújításra és vasúti járműbeszerzésre kétmilliárd eurót fog elkölteni a következő néhány évben.

A miniszterelnök a tervek szerint október 23-án, tehát jövő hét szerdán, a Millenárison tart majd beszédet.

A 13. havi nyugdíjat jogi formában is úgy öntik, hogy ne lehessen elvenni, brüsszeli támadás esetén sem.

kep 2024 10 16 153910264 Kormányinfó! Ezeket jelentette be Gulyás Gergely!

A kis- és középvállalkozások számára dolgozzák ki a Demján Sándor programot, amelynek része lesz

  • egy tőkefinanszírozási program,
  • egy beruházásélénkítő program,
  • a Széchenyi programban 3,5 százalékra mérséklik az éves kamatot,
  • jön újra az Eximbank ösztönzőprogramja,
  • felgyorsítják az uniós források kiosztását az érintett szektorban,
  • mentesülnek a kötelező könyvvizsgálat alól is a kkv-k.
kep 2024 10 16 153921904 Kormányinfó! Ezeket jelentette be Gulyás Gergely!

Bevezetik az 5%-os kamatplafont a lakáshitelekre.

  • vizsgálják az Airbnb-szabályozást és a lakásbérleti szerződések konstrukcióját, de döntés nem született,
  • kollégiumokat építenek majd azokban a városokban, ahol a fiatalokat érintik a lakhatási problémák.
  • vidéki otthonfelújítási programot indítanak,
  • a Széchenyi-pihenőkártyára érkező összegek 50 százalékát lakásfelújításra lehet felhasználni,
  • a munkáltató által adható lakástámogatásra is adókedvezményt adnak,
  • az új lakóingatlanok 5 százalékos adókulcsát 2026 végéig fenntartják,
  • 5 százalékos kamatplafont vezetnek be a lakáshitelekre.

2025. július 1-től 50 százalékkal nőnek a gyermekek után járó szja-kedvezmények

- Hirdetés -

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!