Sajnos jogos a kérdés és sokan egyet is értenek a feltételezéssel.

Egy blogbejegyzés tárgyalja a kérdést, amely szinte felrobbantotta az internetet.

A lényeg nem más, minthogy “hagytunk felnőni egy elrontott generációt”, amely terhelhetetlen, nem viseli el tettei következményeit, nincs felelősségtudata, lusta, semminek sem tud örülni, nem akar dolgozni, de a pénzt követeli, kiveszett belőle a tisztelet és még sorolhatnánk. De vajon tudjuk-e, hogy hol rontottuk el?

Most a negyven feletti szülők gyermekeiről van szó. Ez a generáció nyitott a kommunikációra és szívesen mesélnek is.

Ott rontottuk el, hogy egyáltalán nem beszélgetünk gyermekeinkkel, pedig ők valójában igényelnék ezt. Az korántsem elég, ha megkérdezzük, hogy mi történt az iskolában vagy mi volt az ebéd, esetleg, hogy mit szeretnének vacsorára. Ez nagyon kevés. A szülők nagy része szinte még fél órát sem beszélget gyermekével naponta. Mindegy, hogy miről, de beszélgetnünk kell. A kommunikáció hiánya hatalmas hátrányt jelent a gyerekek számára.

Korábban velünk beszélgettek a szüleink arról, hogy mi érdekel minket, mi bánt, kit szeretünk az osztályból, szeretünk-e valamilyen sportot, kivel beszélgetünk szívesen vagy mi számunkra a fontos és a sértés. A legtöbb esetben ugyanis a szülők ezzel sincsenek tisztában.

Ha leülünk beszélgetni egy gyerekkel, meghallgatjuk őt, kérdezgetjük, akkor a beszélgetés után mindent megtenne értünk. Azért sem kell könyörögni, hogy leckét csináljon, szó nélkül nekilát. Természetesen nem lesz azonnal kis angyal belőle, de kialakulhat egyfajta kötődés és tisztelet. Abban az esetben viszont, ha kiskorában nem kapja ezt meg a szülőtől, akkor ne is várjuk el tőle azt, hogyha felnő, akkor megadja majd másoknak a tiszteletet, valamint, hogy képes lesz kötődni valakihez. Mindez pedig azon egyszerű oknál fogva lesz így, mert fogalma sem lesz arról, hogyan kell.

A mai fejlődő világban a második hiba az, hogy valamilyen kütyüt adunk a gyerekek kezébe, amely lefoglalja őket, így a szülő ez idő alatt azt csinál, amit akar, mert nem kell a gyerekre figyelnie. Legalábbis ezt hisszük. Igen, ez a legegyszerűbb megoldás. Egy okostelefon, videójáték és órákig el vannak egy hang nélkül. Ezeknek a dolgoknak hatalmas személyiség romboló hatása van, emellett pedig rengeteg kifordított értékrendű információ ömlik rájuk.

Ezek mind azt sugallják, hogy csak akkor lesznek valakik, ha mindenkit legyőznek. Azt hiszik, attól lesznek emberek, ha kigyúrva, szétretusálva vagy önmagukból kifordulva szerepelnek a közösségi oldalakon. Valamint arra is ösztönözheti őket, hogy dolgozniuk sem kell, hisz Youtuberként, több százezer követőt szerezve dőlni fog majd hozzájuk a pénz.

Ez a generáció úgy érzi, hogy akkor menő, ha egyszerre több lánnyal vagy fiúval csetelget, találkozgat és, ha napi ötször vallanak neki szerelmet. Személyesen szinte nem is beszélgetnek egymással, csakis a közösségi oldalakon teszik ezt. Ha valaki nem tetszik neki az ismerősei közül, akkor pedig egyszerűen letiltja az illetőt, így nincs is rá gond és jöhet a következő.

Nincs szó köztük érzelmi kötődésről, de még csak barátiról sem. Hisz az interneten mindenhez hozzájutnak, amire szerintük szükség van. Ez azonban korántsem így van.

És, hogy hol rontottuk még el? Hát ott, hogy semmilyen valódi értéken alapuló példát nem mutatunk nekik. A házasságok nagy része válással végződik, ezért szinte alig van manapság olyan testvérpár, akiknek a vezetékneve ugyanaz. Van olyan is, hogy a szülőknek fontosabb a karrierjük, ezért úgymond odadobják gyermeküket a nagyszülőknek, de sok családban nagy szerepet kap az alkohol vagy az agresszív viselkedés is. Pedig nem kellene, ezek ugyanis mind-mind negatív példák. A gyerekek még a szüleiknek sem adják meg a kellő tiszteletet és ez sajnos fordítva is így igaz.

Nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy belássuk, ez a generáció képtelen arra, hogy tisztességes munkát végezzen, családot alapítson és legyen benne egy csepp emberség is. Elég elolvasnunk az internetes kommenteket vagy csupán kimenni az utcára.

És végül, de nem utolsó sorban ott rontottuk el, hogy nem nyújtunk gyermekeinknek érzelmi stabilitást. A törődés és motiváció nem váltható ki különböző kütyükkel, valamint a fegyelmezés és a munkára nevelés nem helyettesíthető a nemtörődömséggel és az internet használatával. Pontosan ezek nevelik fel gyermekeinket helyettünk.

Nem kell csodálkoznunk azon, hogy nincs ellenálló képességük, kudarctűrésük, munka-és teherbírásuk és nem képesek alkalmazkodni sem. Mi tettük ezt velük! Az sem váratlan, ha később személyiségzavarral küzdenek majd, amit egyetlen pszichiáter sem lesz képes kigobozni. Az első pofon pedig, amit az élettől kapnak, teljesen a padlóra küldi majd őket.

A belső érzelmi egyensúly az alapja a testi-lelki teherbírásnak, de ez a generáció sajnos egyáltalán nem rendelkezik ezzel.

Szóval, az egyetlen logikus magyarázata annak, hogy miért hagyjuk, hogy felnőjön egy “elrontott generáció” az az, hogy mi neveltük fel őket és, hogy mi magunk vagyunk az elrontott generáció.

Valószínűleg érdemes elgondolkodni ezen és magyarázatot találni arra, hogy vajon, hogy jutottunk el idáig és mitől lettünk ilyenek.

Hirdetés