2022 május 16 hétfő
KezdőlapCelebÍgy nézne ki Ayrton Senna, ha még köztünk lenne - Idén ünnepelte...

Így nézne ki Ayrton Senna, ha még köztünk lenne – Idén ünnepelte volna a hatvanadik születésnapját

-

A legendás pilóta március 21-én lett volna hatvan esztendős. Egy applikáció segítségével mutatták meg, hogy festene most az egykori Forma-1-es pilóta.

Nagy valószínűséggel nincs olyan sportrajongó a világon, aki ne ismerné Ayrton Senna nevét. A brazil versenyző már gyerekként is imádta a gyorsaságot, a száguldást, négy évesen már gokartautót vezetett.

Senna 1984-ben debütált a Forma-1-ben, 1988-ban pedig a McLaren csapat színeiben megszerezte első világbajnoki címét is. A brazil akkor volt 28 éves. Ezenkívül még kétszer hódította el a világbajnoki trófeát, 1990-ben és 1991-ben. 1994-ben tragikus körülmények között hunyt el a San Marinói futam közben. A nagydíjon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy életét már nem sikerült megmenteni. A sztársportoló 34 esztendős volt.

Senna 2020-ban töltötte volna be hatvanadik életévét. A 26 évvel ezelőtt elhunyt sportoló arcképét is elkészítették egy mobilalkalmazás segítségével, így megnézhetjük, hogy festene a legenda napjainkban, ha még mindig életben lenne.

Rajongói és a Forma-1 szerelmesei ma sem felejtik őt, minden évben megemlékeznek a tehetséges pilótáról. Brazíliában isteni szintekre emelték őt, utcák, autópályák és alagutak viselik nevét otthonában. A Formula 1-es pályákon is több kanyart neveztek el róla, így neve talán mindörökre fennmarad.

Halála a Forma-1-es sorozat legsötétebb napja lett. A Forma-1 krónikája című könyvben olvashatjuk, hogy Senna eredetileg nem is indult volna a futamon. Az 1994-es San Marinói nagydíjon több szerencsétlenségnek is szemtanúi lehettek a rajongók. Ezzel ez a nagydíj lett a sportág legfeketébb hétvégéje. Már a pénteki szabadedzésen is történt egy baleset, amiben Rubens Barrichello csapódott falnak autójával. A pilóta ugyan elharapta a nyelvét, de ennyivel sikerült megúsznia a balesetet. A szombati időmérő edzésen Roland Ratzenberger azonban, életét vesztette, amikor háromszáz kilométer per órás sebességgel a falnak csapódott. Ayrton Senna ezen előzmények miatt vacillált azon, hogy részt vegyen-e a vasárnapi versenyen. Talán érezte, hogy valami baj lesz.

Végül úgy döntött, elrajtol autójával, de a Tamburello-kanyarban ő is falnak ütközött. A kamerák Sennára szegeződtek, látszott, hogy megmozgatta sárga sisakját, de további életjelet nem adott. A helyszínre mentőhelikopter érkezett, ami a bolognai Maggiore kórházba szállította őt. Az újraélesztést már a helyszínen elkezdték, ennek ellenére az életét nem tudták megmenteni. A tragikus hírt az esti órákban jelentették be.

Ayrton Senna halála után, a Forma-1-ben szigorítottak a biztonsági előírásokon, hogy a jövőben soha többé ne fordulhasson elő ehhez hasonló tragédia.

Ezek is érdekelhetnek