A 90-es években óriási népszerűségnek örvendett “A dadus” című sorozat, amit Fran Fine karaktere dobott fel leginkább. A sorozatot 1993-ban kezdték el sugározni és 1999-ig szüntelenül menetelt előre. A színészek és színésznők persze óriási változáson estek át, hiszen akadt olyan szereplő, aki a sorozatban cseperedett fel. Ilyen volt például a Grace Sheffieldet alakító Madeline Zima. De, hogy hol is tartanak most ezek a remek színészek? Tartsatok velünk és bemutatjuk nektek, mit csinálnak és hogyan változtak meg az első rész óta.

1, Fran Drescher, mint Fran Fine a dadus.

Fran Drescher alakította “A dadus” című sorozatban Fran Fine karakterét. A sorozat óriási siker volt számára és később olyan sorozatokban szerepelt mint a “Living with Fran” vagy “Míg az élet el nem választ”. 2004-ben felkérték, hogy ugorjon még egyszer Fran bőrébe, ugyanis leforgatták a “The Nanny Reunion: A Nosh to Remember” című televíziós vígjátékot, ahol a szereplők soha nem látott exkluzív jelenetekről mesélnek a nézőknek, illetve visszaemlékeznek a műsorra. 2010-ben saját beszélgetős showt kapott, melynek címe “The Fran Drescher Show”

2, Charles Shaughnessy, mint Maxwell Sheffield

Maxwell Sheffield hamar beleszeret Franbe, ám érzelmeit nagyon ügyesen palástolja és próbál harcolni ellene mindhiába. Sokáig nem vallja be neki mit érez de a sorozat vége felé már nem tud parancsolni az érzelmeinek, ezért elveszi feleségül. Charles Shaughnessy még mindig színészként tevékenykedik, és olyan sorozatokban tűnt fel, minta “Castle”, “NCIS”, “A visszaeső”, “Modern család” és még sorolhatnánk.

3, Renée Taylor, mint Sylvia Fine

Sylvia Fine, Fran édesanyja sokáig élt a Sheffield családnál, aki úton-útfélen falatozott valamit. A karaktert alakító színésznő, Renée Taylor a sorozat után továbbra is a színészkedés mellett tette le voksát, és olyan filmekre érték fel, mint a “Temptation: Confessions of a Marriage Counselor” romantikus dráma és a “Hogyan legyél latin szerető”. Utóbbiban Salma Hayekkel dolgozott együtt.

4, Daniel Davis, mint Niles Butler

Niles, Fran barátja volt, aki a sorozat vége felé jött rá arra, hogy komolyabb érzelmeket táplál C. C. Babcock iránt. A férfinak végül sikerül annyira megszerettetni magát a nővel, hogy igent mondjon és Fran szülése napján tudják meg, hogy ők is gyermeket várnak. Daniel Davis egyébként a valóságban nem olyan akcentussal beszél, mint a sorozatban, ugyanis ő arkanzászi őslakos. Az elmúlt években inkább színházakban játszott és olyan neves szerepet osztottak rá, mint a Lear király.

5, Nicholle Tom, mint Maggie Sheffield

Nicholle Tom igazi gyerekszínész volt mikor bekerült “A dadus” című sorozatba. Ő volt a Sheffield család legidősebb gyermeke. A sorozat után olyan neves filmekben szerepelt, mint a “Beethoven”, “Neveletlen hercegnő”, vagy a “Mindhalálig buli”. Emellett szinkronszerepeket is szokott vállalni, és olyan karaktereknek kölcsönzi a hangját, mint a DC által kitalált Supergirl.

6, Madeline Zima, mint Grace Sheffield

Gracie volt a legfiatalabb a Sheffield gyermekek mind közül, aki sokkal érettebb volt a koránál. Ő állt a legközelebb Franhez és családjához, pontosabban nagymamájához, Yetta-hoz. Madeline Zima később olyan ismert sorozatokban és filmekben tűnt fel mint a “Kaliforgia”, “Los Angeles-i tündérmese”, “Botrány”.

7, Benjamin Salisbury, mint Brighton Sheffield

Ő volt a Sheffield család középső gyermeke, aki nem igazán jött ki jól nővérével, mert folyamatosan cukkolta, de húgával szoros kapcsolatot ápoltak. Salisbury karrierje 1992-ben kezdődött a “Ron kapitány” című filmmel, amiben Benjamin Harvey szerepét játszotta. 1996-ban szerepelt az ismert “Kerge kacsák” című filmben Josh karakterét alakította. Sajnos nem tudott annyira feltörni, mint a többi kollégája.

8, Lauren Lane, mint CC Babcock

Ő volt Fran riválisa, mert nagyon szerette volna, ha a ház ura őt veszi feleségül nem pedig Frant. Lauren Lane egyébként mindenhogy tökéletes volt ennek a szerepnek a megformálására, hisz még a nevük is ugyanazzal a betűvel kezdődött. Az utóbbi években több színházi darabban is megjelent.

9, Ann Morgan Guilbert, mint Yetta Rosenberg

A nagy ősz hajával és a füstölnivalóval a szájában Ann Morgan Guilbert életét adta “A dadus” című sorozatnak. Ő volt talán az egyik legemlékezetesebb karaktere a sorozatnak. A színésznő énekesi karrierjét 1950-ben kezdte meg, és Millie Helper szerepe után lett felkapottabb színésznőként is.

A dadus sorozat közben és után olyan filmekben tűnt fel, mint a “Még zöldebb a szomszéd nője” vagy az “Adni jó”. A színésznő viszont 2016-ban 87 éves korában elhunyt.

A sorozat befejeztével sem szakadt meg a színészek között a kapcsolat, ugyanis mind a mai napig beszélnek egymással. A minap konferenciahívásban beszélgettek egymással. 2004-ben, amint az feljebb is említettük újra összeálltak és betekintést nyújtottak a színfalak mögé.

Te nézted ezt a sorozatot?

Hirdetés