Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy vannak igaz barátai. Persze haverok jönnek-mennek, de egy igazi barát az mindig örök. A legtöbb híresség és celeb, például Chris Evans, Johnny Depp, Majka, Fluor Tomi azok közé tartozik, akik valódi barátokra bukkantak az évek során és olyan kapcsolat alakult ki köztük, mintha már testvérek lennének. Johnny Depp például annyira jóban van Marilyn Mansonnal, hogy felkérte lánya, Lili Rose keresztapjának. A mai posztunk során ilyen és ehhez hasonló ismert embereket hoztunk el nektek, akik szintén igaz barátokra leltek.

1, Scarlett Johansson és Chris Evans

Johansson és Evans közti harmóniának azaz oka, hogy a két színész már több, mint 10 éve ismeri egymást és kialakult köztük egy óriási barátság. A “Halálbiztos vizsga” című film forgatása alatt találkoztak először egymással és a legelső pillanattól fogva úgy kezelték egymást, mintha legjobb barátok lennének. Nem is kellett sokat várni arra, hogy ez valóban meg is történjen.

2, Cameron Diaz és Drew Barrymore

A “Charlie angyalai” című film két főszereplője, akkor találkozott először egymással, mikor Drew felszolgálóként dolgozott egy vendéglátó helyen és Cameron pedig bement, hogy igyon egy csésze forró kávét. Diaz, akkor még modellként dolgozott, így még nem tudhatták, hogy hamarosan Hollywood csillagaiként emlegetik őket. Elkezdtek egymással beszélgetni és csiribu-csiribá mind a mai napig elválaszthatatlan barátok. Barrymore egy interjú keretein belül leárulta, hogy nem pusztán barátjának tartja Diazt, hanem a testvérének.

3, Matt Damon és Ben Affleck

Matt és Ben gyerekként találkoztak először egymással. Matt 10 Ben pedig 8 éves volt. Olyan összhang alakult ki már akkor közöttük, hogy ne is volt kérdés a barátságuk sokáig tart-e. Hab a tortán, hogy együtt futottak be Hollywoodban, egy időben lettek édesapák, és rengeteg filmben szerepeltek már együtt.

4, Tom Cruise és Will Smith

Sokan nem is gondolták volna, hogy Tom és Will mennyire jó barátok is valójában. Gyakorlatilag legjobb barátok, ami nem sok embernek van ezen a világon. Amikor találkoznak mindig sokat nevetnek, ami még a külső szemlélők számára is egy vidám pillanat. Will egy interjúban azt is elismerte, hogy Tom barátja jobb kaszkadőr, mint ő.

5, Selena Gomez és David Henrie

Selena Gomez és David Henrie a “Varázslók a Waverly helyből” című sorozat óta elválaszthatatlan barátok. David még egyszer azt is állította, hogy Selena már inkább a húga, mint a barátja. A sorozatban is testvérpárt játszottak így nem volt nehéz a valóságban is így állni egymáshoz.

6, Tom Hiddleston és Benedict Cumberbatch

A két színész először a “Hadak útján” című film forgatásán találkozott egymással. A film 2011-ben került a mozikba és a színészek azóta barátok. Amikor találkoznak rengeteget nevetnek együtt és sokszor ugratják egymást.

7, Julia Roberts és George Clooney

Clooney és Roberts nagyon egymásra találtak Hollywood világában. Már több mint 20 éve barátok, és kapcsolatuk évről évre erősebb lett. Jó kapcsolatukat az sem tehette tönkre, hogy mindeközben családot alapítottak.

8, Jared Padalecki és Jensen Ackles

A két színész az “Odaát” című sorozat során találkozott először egymással, amiben testvérpárt kellett játszaniuk. A forgatások során olyan közel kerültek egymáshoz, hogy most már el sem tudnák képzelni életüket a másik nélkül. Rengetegszer megtréfálják egymást és sokszor szerveznek családi grillezéseket, kirándulásokat.

9, Ashley Tisdale és Vanessa Hudgens

Mielőtt feltűntek volna a “High School Musical” című filmben Tisdale és Hudgens egy reklámfilm forgatásán találkoztak egymással. Olyan jól összebarátkoztak, hogy szinte mindent együtt csináltak a vásárláson át, a turnézásig, sőt segítettek egymásnak mikor mindketten házfelújításba fogtak.

10, Naomi Watts és Nicole Kidman

Naomi és Nicole több, mint 30 éve ismeri egymást, ám Naomi szerint barátságuk 1991-ben bontakozott ki teljesen. Mindig ott voltak egymásnak, például szakításkor, randikkor, Oscar-díj átadókon…stb. Barátságuk mind a mai napig töretlen.

11, Marilyn Manson és Johnny Depp

Először furcsa lehet, de tényleg igaz, hogy Manson és Depp gyakorlatilag a legjobb cimborák. Barátságuk egészen 1999-re nyúlik vissza, és azóta is töretlen. Olyan jó barátok, hogy Depp felkérte Mansont, hogy legyen lánya, Lili Rose keresztapja.

12, Majka és Curtis

Majka és Curtis Magyarország egyik leghíresebb rap duója közé tartozik, akiknek kapcsolata elég viccesen kezdődött. Egy fellépésen találkoztak, de nem bonyolódtak bele nagyon a dolgokba. Később Majka megkereste Curtist, hogy készítsenek el együtt egy dalt. Curtis azt hitte kamu profilról érkezett neki az üzenet, mert olyan gagyi volt Majka profilképe. Kiderült nem átverés valóban az ózdi rapper az, csak így álcázza magát. Rövid időn belül el is készült a nóta és érezték ez valaminek a kezdete, azóta pedig szinte elválaszthatatlan barátok. Persze voltak köztük hullámvölgyek, de ma már minden a legnagyobb rendben.

13, Fluor Tomi és Diaz

A rapper és az énekes 5 év alatt többet éltek át, mint más 20 év alatt, legalábbis Tomi ezt írta egyik posztjához. Olyan jó barátokká kovácsolódtak az évek alatt, hogy méh egyen tetoválást is varrattak magukra, ami nem más volt, mint bandájuk neve a Wellhello. Elszakíthatatlan barátok és tudják mindig minden körülmények közt számíthatnak egymásra.

14, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani

A három rádió virtuóz magának a rádiózásnak köszönheti, hogy olyan jó kapcsolatban vannak egymással. Mindegyikük mást és mást csinált karrierje során, ám a Morning show illetve a Balázsék című rádióműsor járult hozzá ahhoz, hogy a munkakapcsolatból egy csodálatos barátság alakuljon ki. Vannak programok, amiket együtt csinálnak, és mindig ott viccelik meg egymást, ahol nem szégyellik.