A mai világban az emberek hihetetlen neveket képesek adni újszülött csecsemőiknek. Az újdonsült szülők szeretnék a lehető legkülönlegesebb nevet adni a gyereknek, hogy még véletlen se legyen, egy ugyanolyan nevű az egész világon. Nos összegyűjtöttük a legritkább és legabszurdabb neveket a világ minden tájáról, amivel a szülők a kormány elé járultak, hogy ilyen különleges nevet adhassanak babájuknak.

Mexikó

Mexikóban a kormány kiadott egy listát, amin olyan keresztnevek szerepeltek, amit a szülők nem adhatnak újszülött gyermekeinknek. Például a babákat, nem lehet Facebook-nak, Rambo-nak, Hermione-nak vagy Batman-nak hívni.

Franciaország

Két éve egy fiatal párnak gyermeke született, és Nutellának szerették volna elnevezni. Ám ezt a bíróság nem hagyta jóvá, helyette az Ella nevet javasolta a szülőknek.

 

Svédország

Ebben az országban is voltak olyan emberek, akik hihetetlen neveket akartak adni a gyermeküknek, köztük volt a Metallica sőt, még az Ikea is. A bíróság azonban ezeket a neveket nem hagyta jóvá, így más név után kellett néznie a párnak.

Japán

Döbbenetes, de Japánban volt egy olyan fiatal házaspár, akik Akunának szerették volna elnevezni újdonsült lányukat. Ezzel még így nem is lenne baj, ha nem ördögöt jelentene ez a szó. Így tehát a bíróság úgy határozott, hogy nem engedélyezi, hogy ez legyen a gyermek neve.

Németország

Egy török származású házaspár, akik Németországban éltek, elsőszülöttjüket, Oszáma bin Láden-nek szerették volna elnevezni, de a német kormány szerencsére betiltotta a nevet.

Dánia

Dániában a szülők egy meghatározott listáról választhatják ki, hogyan szeretnék hívni kisbabájukat. Abban az esetben, ha a név nem szerepel a listán a kormány engedélyét kell kérni, hogy tetszés szerint nevezhessék el a gyermeket. De még így is rengeteg olyan nevet utasítanak el, ami hihetetlen, de épeszű embernek biztos nem jutna eszébe. Az Ánusszal, Majommal, sőt még Plutóval is bepróbálkoztak.

Új-Zéland

Egy ottani házaspár “Talula Does The Hula From Hawaii” keresztnevet szerette volna gyermekének adni. A bíróság azonban ezt megtiltotta a szülőknek, ezért új nevet kellett keresniük szeretett babájuknak.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző bejegyzés10 vicces illusztráció, ami bemutatja, milyen egy párkapcsolat a férfiak szemszögéből!
Következő bejegyzésKét nappal a tragédia előtt megdöbbentő videót forgatott a genovai hídról egy férfi