Több országot is górcső alá vettünk mér az évek során, például Japánt, Kanadát, Amerikát, de írtunk már kicsinyke hazánkról is, hogy miért is annyira érdekes az emberek számára. Ma úgy döntöttünk, hogy egy nagyon különleges ország sajátosságait, szokásait mutatjuk be, mely nem más, mint India. Amellett, hogy rendkívül sokszínű ország, számos titok és érdekesség övezi, ami miatt legalább egyszer mindenkinek meg kell látogatnia. Sokan az orvoslás, egzotikus tájak, gyönyörű növényvilág és a fűszeres ételek miatt látogatják, de nemcsak ennyiben merül ki különlegessége. Gyertek tartsatok velünk egy egyedi utazásra, mely India szépségeit mutatja be.

1, Az ország sokszínűsége

Indiában közel 400 etnikai csoport van jelen, melyben a lakosság 50%-a 25 évnél fiatalabb lányokból illetve fiúkból áll. Az ország kétharmada pedig nem érte el a 35 évet. Ami a nyelvet illeti, összesen 21-et vettek fel hivatalos nyelvnek, ám valójában 1600 van, amibe a különböző nyelvjárások is beletartoznak.

A felnőtt nők szárit, míg a tinédzserek inkább pólót és farmert hordanak, az idősebb generáció tagjai pedig tradicionális ruhákat viselnek. A helyi emberek rendkívül kedvesek a turistákkal, szeretik mikor belevezethetik őket Indi csodás világába.

2, Növény és állatviláguk egyedi

Sokan hiszik azt, hogy minden indiainak van elefánt a birtokában, viszont ez nem igaz, ugyanis ezek az egzotikus állatok nagyon drágák és csak a leggazdagabb családok engedhetik meg maguknak. Az indiai emberek nagy része inkább tevéket birtokol, és ezeket nagy számban is meg lehet találni.

Eme nép szent állata a tehén, melyet istenként tisztelnek. Pontosan ezért nem annyira meglepő, hogy az utcán sétálgatva ilyen nagy jószágokba lehet botlani. Ha valaki kiontja egy tehén életét az akár 10 év börtönt is kaphat. Növényviláguk annyira különleges és egyedi, hogy szinte sehol máshol nem lehet találkozni velük a Földön.

3, Közlekedés

Valamilyen oknál fogva Indiában nincsen KRESZ, így csak akkor figyelnek oda a másikra, ha az folyamatosan nyomja a dudát vagy kiabál. Pontosan emiatt nem annyira meglepő, ha valaki egy hangos dudálás után veszélyesnek tűnő manővert hajt végre. Az itt élő emberek kocsi helyett az úgynevezett Tuk-Tukot részesíti előnyben,a mi voltaképpen egy háromkerekű bicikli.

A tömegközlekedési eszközökre szóló jegyek és bérletek ára nagyban függ attól, hogy ki milyen minőségű szolgáltatást szeretne igénybe venni. Nyilván akkor ugrik meg ezeknek az ára, ha valaki inkább ülésen, légkondicionált kocsiban, vagonban szeretne utazni. Amennyiben valaki luxuskörülmények közt szeretne utazni annak érdemes lehet felkeresni a Maharaja Expresszt.

4, Nevezetességek

India leggazdagabb és egyben legszegényebb városa Mumbai. Annak ellenére, hogy számtalan felhőkarcolóval találkozik az ember, bizony meg lehet találni a város nyomornegyedeit is, ahol mély szegénységben élnek a családok. A nyugati országokból érkezők számára ez furcsa lehet, főleg úgy, hogy ebben az országban található a bolygó legnagyobb napórája. Azok a személyek, akik odavannak a különleges templomokért, bőven találnak maguknak látnivalót, mivel nem egy és nem két egyedi épületet lehet itt felfedezni. Mecsetből is csaknem 300 ezer van. Az ország leghíresebb látnivalója a Taj Mahal.

5, Gasztronómia

Indiában nagyon szeretik a különleges és csípős fűszerezésű ételeket. Sok külföldi számára ez nagyon megterhelő lehet, ezért van, hogy megkérik a felszolgálókat, hogy legyenek kedvesek kevesebb fűszert tegyenek az ételbe. Persze ez olyan, mint halottnak a csók, mivel az a bizonyos “kevesebb” is olyan sok, hogy tüzet lehet tőle okádni. A paprika mellet nagyon szeretnek köménnyel, zirával fűszerezni.

Mivel itt nagyon sok ember vegetáriánus életmódot él így rengeteg zöldséget termesztenek. Gyümölcsből sincs hiány, ugyanis nemcsak sárga, hanem zöld és piros színű banánokat is fogyasztanak. Újdelhiben évente mangófesztivált szerveznek, ami nagy népszerűségnek örvend.

Ha eddig nem lett volna elég érdekes ez az ország, akkor van még egy különlegessége. Míg a világ legtöbb országában porcelánból készülnek az edények, úgy itt agyagból vagy levélből. Ennek oka, hogy mivel természetes módon lebomlik nemcsak környezetbarát, hanem olcsó is.

6, Italok

Indiában nem olyan jó minőségű a víz, hogy inni lehessen belőle, ezért gyakorlatilag mindenhol palackozott vízzel lehet találkozni. Szeszes italt viszont nem olyan könnyű beszerezni, mivel egyes régiókban törvény tiltja annak fogyasztását. Ha valaki nagyon szeretne bulizni és italozni annak a “pult alól” kell kérnie a vendéglátó helyeken. Az indiaiak egyik speciális itala a masala tea, amit minden turistának ki kell próbálnia.

7, Orvoslás

Indiában egyáltalán nem olyan orvoslás van jelen mint a nyugati világokban. Itt összefoglaló néven az ájurvéda szerint járnak el az orvosok, mely egy 5000 éves természetes orvostudományi rendszer. Mivel nagyon népszerű a helyiek emberek körében, így nem csoda, hogy a különböző országokból csak emiatt látogatnak ide az emberek. Vannak olyan nyavalyák, melyeket csak ez a fajta orvoslás képes kikezelni.

A betegségek megelőzésére wellness programokon vesznek részt a helyiek, amibe gyógynövényes, gyógyító olajos, szolgáltatások vannak, masszázzsal…stb. Az eljárások sikerességét semmi sem igazolja jobban, mint az idősebb korosztályba tartozó hölgyek rugalmas bőre és egészséges haja.

8, Tánc

Az indiai emberek nagyon sok mindent ki tudnak fejezni a tánc által, legyen szó gesztusokról, érzelmekről, természeti jelenségekről…stb. Ezeket a táncokat nem csak úgy spontán csinálják a nők, hanem bizony sorrendben kell haladniuk, hogy megértsék az üzenetüket. Ősi táncuk az úgynevezett bharatanatyam, majd következik a kathákali-féle tánc, amit nagy jelmezekben kell ellejteni, óriási fejdíszekben, kisminkelt arccal.

9, Találd meg az élet értelmét

India egy olyan különleges hely, ahol az embere képesek lehetnek megtanulni együtt élni a természettel és a benne élő állatokkal, növényekkel. Ha valakinek sikerül harmóniát teremteni ezekkel, akkor egyfajta belső béke keríti hatalmába.

Sokan külföldről érkeznek ide, hogy megvilágosodjanak. Ilyenkor érdemes az úgynevezett áram stúdiókat felkeresni, melyek kifejezetten spirituális gyakorlatokra szakosodnak.

10, Ősi maradványaik

Az ország legrégebbi palotái, templomai Hampiban találhatók, melyek egyedi és utánozhatatlan stílusban készültek el. Persze ezeknek sajnos csak a maradványai maradtak fenn, de még így is elképesztő látványt nyújtanak annak, aki odavan India történelméért. Az 1. századig nyúlik vissza ennek a településnek az említése.

Szerinted is izgalmas hely?