2022 május 22 vasárnap
KezdőlapÉrdekességekÍme néhány mítosz, ami miatt az emberek nem mernek takarító szolgáltatást igénybe...

Íme néhány mítosz, ami miatt az emberek nem mernek takarító szolgáltatást igénybe venni

-

A mai világban már egyre kevesebb ideje jut az embernek a házon belüli és házon kívüli teendők elvégzésére, főleg ha túlóráznia kell a munkahelyén vagy egy előléptetést küzd, esetleg túl fáradt a munka miatt, hogy nekiálljon egy alaposabb, nagyobb volumenű takarításnak. Ilyenkor szokták az emberek csak felületesen vagy éppen a nagyon muszáj teendőket megcsinálni, és a többi marad a következő vagy az azutáni, esetleg az azutáni takarításra. Ma már nem annyira furcsa, ha az emberek takarító szolgáltatást vesznek igénybe, hiszen ők sokkal szakszerűbben, alaposabban tisztítanak meg olyan felületeket is, melyek csak szökőévente látnak fertőtlenítőszert. Persze sokan azt gondolják, hogy ezeket a szolgáltatásokat csak azok az emberek vehetik igénybe, akiknek a bőre alatt is pénz van ám ez nem igaz. A cégek igyekeznek olyan árakat megszabni, amit egy átlag jövedelemmel rendelkező egyén is ki tud fizetni. Mai posztunkban összeszedtünk néhány mítoszt, amiért sokan nem mernek ilyen cégeket megkeresni.

1, Mítosz: Drága a szolgáltatás és csak a gazdagok engedhetik meg

Ma már egyre több kisvárosban jelennek meg takarítócégek. Ezeket a vállalkozásokat általában azok tudják igénybe venni, akik nem érnek rá az otthonuk kitakarítására, vagy nem olyan alaposan takarítják ki, mint szeretnék. Ezek a szolgáltatások még az átlagos jövedelemmel rendelkezők számára is a megfizethető kategóriába esnek, s ha elégedettséggel tölti el őket az eredmény, akkor tovább ajánlják őket másoknak, például barátoknak, családnak.

Az ár általában négyzetméterenként változik, minél nagyobb otthona van valakinek annál drágább a szolgáltatás. Viszont van lehetőség kiválasztani, hogy milyen takarítást csináljanak. Például vannak általános takarítások, karbantartási, felújítás utáni, vagy teljes körűek, amibe minden beletartozik. Ez a legdrágább. Persze van lehetőség testre szabni a “csomagokat” és kivenni illetve beletenni bizonyos szolgáltatásokat. Például, ha nem akarod, hogy felporszívózzanak, akkor azt kiveszed, ha viszont szeretnéd, hogy a zsíros sütőt kisikálják azt beleteheted.

Ha csak az alapvető szolgáltatásokat veszed igénybe hidd el észre fogod venni mennyivel másabbul néz ki az otthonod. A mosogatás gyakran külön szolgáltatás, és ha nem kéred a csomagban, akkor sokkal olcsóbban meg tudod úszni.

2, Mítosz: Olyan nagy a rendetlenség, hogy biztos kinevetnek

A takarító cégek tulajdonosai valamint maguk a takarítást végző személyek is megerősíthetik, hogy nagyon sokan szégyellik az otthonaikat. Ebből kifolyólag vannak, akik a takarítási szolgáltatás előtt kitakarítja az otthonát… Erre azonban azért nincs szükség, mert a szolgáltatást elvégző szakemberek is csak emberek, és nem számítanak arra, hogy tökéletes rend van a házakban, lakásokban. Gondolj csak bele, ha olyan makulátlan lenne az otthonod állapota akkor nem lenne szükséged a takarító cégre. Ezeket a szolgáltatásokat legeslegtöbbször bulik után szokták igénybe venni, valamint mikor egy ház, felújítás elkészül és szükség van egy teljes körű alapos takarításra. Az ezekből adódó rendetlenségek pedig egyáltalán nem fogják meglepni a takarítókat.

Az egyetlen dolog, amit szoktak kérni, hogy a padlóról szedjék fel a nem oda való dolgokat, hogy a porszívózás, felmosás zavartalanul működhessen. Számukra a polcokon és ablakpárkányokon heverő tárgyak átrendezése nem okoz problémát, mikor azokat le kell portalanítani, le kell mosni. Ha a szekrényeidben lévő dolgaid miatt aggódsz akkor pedig meg kell nyugtatnunk, hogy a takarítók nem fognak benézni, benne matatni. Sőt, ha kikötöd, hogy ne is nyúljanak bele, nem fognak megsértődni. +

“A takarítás előtti takarítás nagyon gyakori a szolgáltatást igénylők körében. A legtöbben szégyellik, főleg az ismeretlen emberek előtt, hogy nem tiszta körülmények uralkodnak a házban. Ezzel nem csak pénzt akarnak spórolni, de lelküket is megnyugtatják, hogy nem lesz meg a véleményük.” – © le_petit_dejeuner / Reddit

“Megértem, hogy ez a munkájuk, de számomra is iszonyatosan kínos, mivel úgy tűnhet én nem takarítom a saját otthonom.” – © ismeretlen szerző / Reddit

3, Mítosz: Biztos nem takarítanak máshogy, mint mi

Amikor megrendelsz egy takarítási szolgáltatást, akkor egy komplett csapattal találod magad szembe a bejárati ajtóba, akik hatékony tisztítószerekkel, gőztisztítókkal, eldobható szivacsokkal, rongyokkal vannak felszerelkezve. Biztos, hogy nem minden takarítás során törlöd le a hűtő tetejét vagy porszívózod ki alaposan a kanapét. A cégtől plusz árajánlatot tudsz kérni, ha olyan kiegészítő szolgáltatásokat szeretnél igénybe venni, mint a függöny, szőnyeg tisztítás, ablakmosás…stb. Ha megbízható céget választasz, akkor a minőség garantált lesz.

A profi takarítók gyakran észreveszik azokat a dolgokat, amik nincsenek megtisztítva és szó nélkül megcsinálják. Olyan helyeken is képesek kitakarítani, ahol nem is gondolnád.

“Például sokan elfelejtik rendszeresen mosni vagy lecserélni a zuhanyfüggönyeiket, melyeken rengeteg bacilus, testről lemosott szennyeződés megtelepszik. Még ha a fürdőszobát csillogó-villogóra is kitakarítod, a koszos zuhanyfüggöny teljesen elrontja az összehatást.” – © Ismeretlen szerző / Reddit

“Még nem találkoztam egyetlen egy emberrel sem, akinek az otthon makulátlan állapotban lenne.” – © tenmob / Reddit

Az emberek általában csak azokat a tárgyakat, eszközöket tisztítják meg, melyek rendszeresen ott vannak a szemük előtt. Ezzel szemben a kapcsolókról, kilincsekről teljesen megfeledkeznek.” – © Hmscaliostro / Reddit

Bónusz: Fő problémák, melyekkel azok szembesülnek, akik először rendelnek takarítást

Magas elvárások – A takarító cégek alkalmazottjai nem kötelesek felvenni a padlón lévő tárgyakat, ahogy az sem feladatuk, hogy helyetted kidobják a nem kívánatos dolgokat. A legtöbb cég előre jelzi, hogy a szolgáltatás megigénylése előtt a tulajok minden oda nem illő tárgyat szedjenek fel a padlóról és pakoljanak el a polcokról. Mivel csak az hibázik, aki dolgozik ezért olykor előfordulhatnak olyan dolgok, hogy a szolgáltatásba tartozó tevékenységekből nem csinálnak meg valamit. Ilyenkor nem kell egyből felbontani a kapcsolatot a céggel, hanem jelezni kell nekik a problémát.

Meg kell bízni az idegenekben – Sokan az ismerősöket is nehezen hagyják ott a saját otthonukban, hát még az idegeneket. Szerencsére könnyedén le lehet ellenőrizni, hogy milyen az adott cég hírneve, s olvashatsz a munkájukkal kapcsolatos véleményeket. A nagyvállalatok gyakran interjúztatják a lakás, háztulajdonosokat, hogy tudják elégedettek voltak-e velük, illetve, hogy mások is tisztában legyenek azzal mit nyújtottak. Ha egy céget rengeteg pozitív véleménnyel illetnek, akkor tegyél félre minden aggályt.

Szégyenkezés a rokonok, barátok előtt – Sokan aggódnak, hogy a rokonok és a barátok úgy állítják be őket, hogy lusták és nem szeretnek takarítani. Pedig ez nem feltétlenül igaz, egyszerűen nem mindig jut idejük arra, hogy alaposan kitakarítsanak. Pedig egy ilyen céggel való együttműködés remek lehetőség arra, hogy azt az időt, amit alap esetben takarításra szántak volna olyan tevékenységekbe fektessék, mely több jövedelemmel jár. Arra kell gondolni, ha megengedhetik maguknak, akkor miért ne élnének vele?

Ezek is érdekelhetnek