KezdőlapTech & TudományKezdődik az újabb világjárvány? Egy új, halálos vírus jelent meg az angoloknál

Kezdődik az újabb világjárvány? Egy új, halálos vírus jelent meg az angoloknál

-

Az Egyesült Királyságban már megint rezeg a léc. Kínától kaptunk egy koronavírust, az angoloktól meg a brit mutánsát, ami veszélyes, gyilkos kór. Most egy újabb, halálosabb vírus szedte áldozatait. Kérdés csupán az, hogy elére-e Magyarországra?!

Félelmetes hír járta be a nemzetközi sajtót. Két embert egy úgynevezett “majomhimlő” nevű betegséggel diagnosztizáltak az Egyesült Királyságban. A betegeket a saját házukba vitték és karanténban és megfigyelés alatt tartják őket. A szakemberek elmondása szerint a majomhimlő ugyanabba a víruscsaládba tartozik, mint a feketehimlő. A feketehimlőnek 40-80%-os volt a halálozási aránya, de a túlélői sem úszták meg szárazon. Kölcsey Ferenc is a himlő következtében vakult meg.

Már megkezdték a kontaktszemélyek kutatását. Az angolok egyébként nem nagyon nyilatkoznak az üggyel kapcsolatban. A betegek életkorát és nemét sem árulták el. Annyit sikerült kideríteni, hogy a két beteg egy háztartásban él és a tengeretúl kapták el a vírust. A helyi egészségügyi hatóság mindent megtesz, hogy minimalizálják a fertőzésveszélyt.

Az ottani egészségügyi megbízott szerint nem valószínű egy koronavírushoz hasonló világjárvány. De, ha jól emlékszünk, akkor Kínai is nagyon megnyugtató és bizakodó volt a COVID járvány elején. Nem?! Ráadásul a titkolózásból sincs hiány megint.

Mik a tünetek?

A majomhimlő egy ritka, de halálos vírus. Afrika nyugati és keleti felén bukkan fel időről-időre. Eddig 15 országban találkoztak vele. A fertőzött személynek felszökik a láza, később pedig himlőkre jellemző kiütések jelennek meg a bőrén. Elsőszámú hordozói a majmok, de már mókusokban is kimutatták a betegséget.

Ha időben felismerik és kezelik, akkor magas a felépülés esélye, azonban ha későn veszik észre, hogy mekkora a baj, már késő lehet. Legutóbb 2017 szeptemberében tört ki majomhimlő járvány Nigériában. Azóta is vannak jelentések fertőzöttekről, de egyre kisebb számban.

Ami további aggodalmakat szül, hogy a koronavírus esetén legalább a kis kedvenceinktől nem kellett tartanunk, legfeljebb egymástól. A majomhimlő azonban állatról is terjedhet.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ezek is érdekelhetnek