2022 október 5 szerda
KezdőlapCelebKiderült! Kulcsár Edina babát vár G.w.M-től!

Kiderült! Kulcsár Edina babát vár G.w.M-től!

-

Az év elején szenzációnak számított, hogy Kulcsár Edina és Csuti elválnak. Két gyereket neveltek együtt. Rá nem sokkal jött a hír, hogy Varga Márkkal, azaz G.w.M.-mel szűrte össze a levet.

A kapcsolatuk egyre komolyabba vált. Élvezték, hogy tönkrement házasságuk után egymás mellett találták meg a boldogságot. Azóta össze is költöztek és Edina gyerekei is velük élnek. Medox és Nina hetente több napot is az édesapjával tölthet.

A rajongók már régóta azt várják, hogy mikor jelentik be az örömhírt, hogy gyermekük lesz.

„Nagyon szeretjük egymást, és azt gondolom, ha két ember ennyire szereti egymást, akkor mindent szeretnének megvalósítani az életben. Igen, tervezünk gyermeket is” – mondta a modell.

Nyolc hónapja vannak együtt és úgy néz ki, hogy eljött az idő a családalapításra. Egyes információk szerint Edina babát vár.

Információink szerint Edina az egyik táncpróba közben lett rosszul, ami miatt orvoshoz fordult, ott pedig egyből kiderült, hogy állapotos. Ő és a rapper is repdesnek a boldogságtól. Erre utalhatott Edina augusztus 14-i posztjai is, hiszen egy szerelmes képet osztott meg párjával, amelyhez azt írta:

A legjobb dolgok a legváratlanabb helyzetekben kopogtatnak be hozzánk.

Edina részt venne a TV2 táncos show-műsorában a Dancing with the stars-ban, de vélhetőleg vissza kell lépnie a versenytől.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

blikk

Ezek is érdekelhetnek