2022 szeptember 28 szerda
KezdőlapCelebKiderültek a részletek Csuja Imre fiának haláláról

Kiderültek a részletek Csuja Imre fiának haláláról

-

A színész második fiát is elvesztette, méghozzá tragikus körülmények között.

Csuja Imre és családja ismét gyászol. A művész 29 éves fia, Bence a tegnapi nap folyamán életét vesztette.

A Naplás-tó melletti erdőben bukkant rá a holttestre tegnap reggel kilenc órakor egy kutyáját sétáltató nő. Bence teste a földön feküdt. A nő a közelben dolgozó munkásoktól kért segítséget, akik azonnal értesítették a rendőrséget.

Az élettelen test mellett megtalálták Csuja Imre fiának személyes iratait és mobiltelefonját is, ez alapján azonosították Bencét. A fiatalember apja kocsijával a XVI. és XVII. kerület között húzódó sűrű erdőbe hajtott és kötelet is vitt magával. Valószínűleg súlyos depresszióval küzdött, ez vezetett a tragédiához.

A Budapesti Rendőr Főkapitányság azt is megerősítette, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel az ügyben. Az egyik munkás elmondta azt is, hogy a holttest mellett állt egy szürke gépkocsi is, de közelebb nem mert menni a helyszínhez.

Csuja Imre idősebbik fia, Gergő kamaszkorában saját kezűleg vetett véget életének, most pedig öccse tette ugyanezt, aki bátyja halálakor mindössze tizenhárom éves volt.

Bence évekig dolgozott édesapja mellett a forgatásokon. “Különleges világ, kicsit búgócsiga, kicsit zen, kicsit kobold, segített nekünk mindenben, amit csak kértünk, hozott, vitt, kaját szerzett, kábelt húzott, lámpát pakolt. Édes gyermek”  – nyilatkozta egyik kollégája.

A család a történtekkel kapcsolatban közleményt adott ki.

“Tisztelettel kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel a szerettünk elvesztésében érzett gyászra. Amint úgy érezzük, hogy nyilatkozni kívánunk a tragédia kapcsán, azt megfelelő fórumokon jelezni fogjuk. Reméljük, kérésünk meghallgatásra talál ezekben a szomorú órákban” – írta a művész családja.

Ezek is érdekelhetnek