2022 május 22 vasárnap
KezdőlapEmberekKözel 6 kilós kislánynak adott életet - Ezzel ő a második legnagyobb...

Közel 6 kilós kislánynak adott életet – Ezzel ő a második legnagyobb baba

-

Korábban már írtunk arról, hogy egy 5,5 kilogrammos kisbaba látta meg a napvilágot, akit már kapásból három hónapos gyerekeknek való ruhába kellett öltöztetni, mert csak az ment rá. Most újabb rekordot döntöttek.

A 21 éves Amber Cumberland április 16-án hozta világra kislányát, Emiliat, aki kis híján 5,9 kilogrammot nyomott. A pici akkora helyet foglalt el anyja méhében, hogy sokan azt hitték, hogy ikreket vár… még az orvosok is ezt feltételezték.

A baba vélhetően a második legnagyobb kislány az Egyesült Királyságban. Az első helyet egy 2012-ben született gyermek foglalja el, aki 6,4 kilót nyomott.

“Az orvosok azt hitték, hogy ikreket várok, mert akkora volt a hasam, de az ultrahangon csak egyet láttak.”– mondta Amber.

Annyira mondták, hogy tényleg kezdtük elhinni valóban van még egy baba a pocakomban, csak jól elbújt.

“Ekkor döntöttünk úgy a párommal, Scottal, hogy játszunk egyet. Kíváncsiak voltunk, hogy hányan jegyzik meg, mekkora hasam van.”

Emilia a harmadik trimeszterben vagyis a 32. héten érte el egy 36 hetes csecsemő méreteit. A 36. héten 4 kilóra becsülték a súlyát. A 22 éves Scott Joy 42 órát töltött a John Radcliffe Kórház parkolójában, mivel a Covid helyzet korlátozásai miatt nem mehetett be. Amber 24 órán át vajúdott mire az orvosok rájöttek már nem fog tovább tágulni.

“Nyolc centiméterre tágultam és ez volt a maximum. Ha tovább tágultam volna, akkor valószínű szétszakadtam volna odalent. Ekkor döntöttek az orvosok a császármetszés mellett. Két emberre volt szükség ahhoz, hogy Emiliat ki tudják emelni.” – mesélte Amber.

A legtöbb ruha amit vittek nem volt jó rá, de szerencsére volt annyi lélekjelenlétük, hogy 0-3 hónapos kornak megfelelő ruhát is csomagoljanak. A kórház személyzetének viszont nagyobb pelenkákra kellett vadásznia, mivel az már nem volt nekik méretben.

“A nővérek csak azért maradtak tovább a kórházban, hogy lássák mekkora baba született. Többen megkérdezték, készíthetnek-e róla képet, mert olyan nagy volt.”

Amber óriásira nőtt pocakja sok fájdalmas szövődményt okozott. “Annyira el akartam hagyni a kórházat, hogy fél kiló nyers ananászt ettem, illóolajokat és fürdősókat valamint akupresszúrát is használtam, ami segíthet. A hasam olyan nagyra nőtt, hogy rengeteg helyen elrepedt a bőröm.”

A hasizmai olyannyira elszakadtak, hogy az orvosok is szörnyülködtek a császározás során.

A szülés utáni hetekben egyre gyorsabb ütemben kezdett javulni, bár úgy gondolja, hogy még időbe telik, mire teljesen felépül a megterhelő várandósság és a nehéz szülés miatt.

Jelenleg a gyógytorna várólistáján van, hogy segítsen neki regenerálni a hasizmait.

“Még mindig nem jött teljesen helyre a hasamon lévő bőr. A hasizmaim károsodása miatt pedig az öltések nem kapnak megfelelő támaszt, így nagyon óvatosnak kell lennem.”

Sajnálatos módon nem tudom felvenni és megszoptatni Emiliat, mert olyan nehéz. Még mindig olyan kellemetlenül érzem magam mozgás során, mint mikor terhes voltam. Abból a szempontból viszont könnyebbnek érzem magam, hogy nem húzza a hasam a pici súlya. Életünk legnagyobb ajándéka ez a “kis”lány.

A te kisbabád hány kilóval született?

Ezek is érdekelhetnek