Már egy ideje elindultak a pletykák, hogy az X-Faktor két mentora, Dallos Bogi és Puskás Peti gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt. A szerelmesek most megerősítették a hírt, egy közös fotóval hozták rajongóik tudtára, hogy egy párt alkotnak.

Egy bulvárlap olvasója készített róluk lesifotókat egy belvárosi étteremben, ahol állítása szerint ölelkeztek és egy csók is elcsattant közöttük. 

A 34 éves énekes-színész és a 22 éves énekesnő ezidáig nem reagáltak a reggel megjelent cikkekre, de ma kora este mindketten közzétették ugyanazt az ölelkezős közös fotót közösségi oldalukon. Szöveget ugyan nem írtak alá, de egy szívecske ikon díszeleg a kép alatt.

Bogi tavasszal azt nyilatkozta, hogy nemrégiben ért véget egy komoly kapcsolata.

“Budapesten a barátommal laktam három évig, de pár hónappal ezelőtt szakítottunk. Az első igazán komoly kapcsolatom volt, Ádámmal éltem együtt először, sokat adott hozzá ahhoz, amilyen vagyok, de van az a pont, amikor egy kapcsolat elfárad. Ő egyébként operatőr, még klipet is forgattunk együtt. A mai napig a legnagyobb szeretettel gondolunk egymásra” – mondta az énekesnő.

Peti pedig korábban Eke Angéla színésznővel alkotott egy párt. Idén márciusban tudatták a nyilvánossággal, hogy kapcsolatuk véget ért és öt év után külön folytatják életüket.

“Angélával őszinte és bensőséges kapcsolatot követően, közel öt év után úgy döntöttünk, hogy párként különválnak útjaink. Rengeteget tanultunk egymástól, életünk meghatározó szakaszát töltöttük együtt, máig közös világszemléletben. Érzéseink azonban átalakultak, így haragtól mentesen, baráti szeretettel és egymás iránti tisztelettel folytatjuk tovább – mesélte Peti.

Íme a fotó, amely lebuktatta a szerelmeseket:

Hirdetés