2022 július 2 szombat
KezdőlapCelebL.L. Junior családja újra gyászol - Szerettük a koronavírus áldozata lett

L.L. Junior családja újra gyászol – Szerettük a koronavírus áldozata lett

-

L.L. Junior és családja ismét gyászol. A zenész alig több, mint egy évvel ezelőtt vesztette el kisfiát, most pedig anyósától kell végső búcsút vennie. Junior feleségének, Körtvélyessy Kingának édesanyja 67 éves korában végleg lehunyta szemeit. A színész, Körtvélyessy Zsolt felesége, Egerszegi Judit szintén színésznő volt. Az asszony egy életerős, vidám nő volt, ám a koronavírus mindössze öt hét alatt elvette őt családjától.

Judittól elbúcsúzni sem tudtak szerettei. Zsolt és felesége 45 éven át életek boldog házasságban, akiket lányuk, Kinga és Junior szeptember 17-én ajándékozta meg egy lányunokával.

Egerszegi Judit a szolnoki, békéscsabai és miskolci társulat tagja volt, több Jancsó-filmben is szerepelt, majd feladta színészi karrierjét, hogy férjét támogassa, aki addigra már országos ismertségre és népszerűségre tett szert.

“Mindennél jobban szeretett volna nagymama lenni”– nyilatkozta Körtvélyessy Zsolt. “Az élet sajnos olyan kegyetlen volt hozzá, hogy mindössze kétszer ölelhette magához a kis Lilit. A koronavírus miatt nem tudtunk többet találkozni a lányomékkal, aztán jött a betegség is.”

L.L. Junior együtt gyászol apósával és feleségével. Judit cukorbetegséggel küzdött, vizesedéssel kórházba került, majd az is kiderült, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést is. A színésznőt a Szent László Kórházba szállították, de állapota olyan gyorsan romlott, hogy lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.

Körtvélyessy Zsolt egy időre odaköltözött lányához és vejéhez, akik igyekeznek tartani benne a lelket. A színész elmondta, felesége volt a mindene. Judit egyszerre volt a barátja, a szerelme, a kritikusa és persze gyermeke édesanyja.

“Mi Judittal nagyon szoros kapcsolatban voltunk, 45 éve éltünk nagyon jó házasságban. Szolnokon ismerkedtünk meg, és az első találkozásunk után többé el sem váltunk egymástól. Judit nagybetűs ember volt, nagyon tehetséges színész, önfeláldozó feleség és anya. Ő volt a mindenem. A kritikusom, a barátom, a szerelmem. Most a lányoméknál vagyok, a kis Lilike a vigaszom, nem tudom még elképzelni, mi lesz velem a jövőben… hogy lesz minden. Judit nagyszerűen írt. Egy kézirat van is a fiókban, az emlékeit, tapasztalatait írta meg. Azt hiszem, azt ki fogom adni majd könyv formájában, az emlékére” – mondta a gyászoló férj.

L.L. Junior mindössze néhány mondatban emlékezett meg anyósáról, mert nem szeretne ismét a középpontban lenni. A rapper a világ legjobb emberének tartotta Kinga édesanyját.

“Az anyósom a világ legjobb embere volt. Kedves, empatikus és nagyon tehetséges. Fantasztikusan játszott és írt, és úgy tudott mesélni, mint senki. Minden sztorija felért egy mozifilmmel, olyan színesen tudta cifrázni a történeteket, ha lement a boltba és arról mesélt, azt is tátott szájjal hallgatta mindenki. A cinkosom volt. Ha Kingával valamin összekaptunk, ő sokszor állt ki mellettem, mert tudta, hogy mennyire szeretem a lányát.”

Ezek is érdekelhetnek