2022 május 24 kedd
KezdőlapCelebLevelet küldött L.L. Juniornak a sofőr, aki elütötte kisfiát

Levelet küldött L.L. Juniornak a sofőr, aki elütötte kisfiát

-

L.L. Junior kedden kapta meg a rendőrségen annak a 76 éves sofőrnek a levelét, aki szombat este Zuglóban elgázolta kisfiát. A három éves Dávid kiszakította magát édesanyja kezéből és kiszaladt az úttestre. A mentők órákig küzdöttek az életéért, de mind hiába.

Az idős férfi személyes nem találkozott a zenésszel, így levélben fejezte ki együttérzését a családnak.

Az énekes ügyvédje, Mester Csaba elmondta, hogy a sofőr mélyen együtt érez a családdal, hisz apaként és nagyapaként ő sem fogja soha feldolgozni a történteket. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem ismeri el felelősségét a balesetben, mivel a közlekedési szabályoknak megfelelően vezetett.

Később az is kiderült, hogy Csilla és a gyerekek egy olyan gyalogátkelőhelyen mentek volna át, amelyet egy járdasziget és két lámpa választ el. A zebra teljes szakaszán azonban nem lehet még a zöld jelzés alatt átjutni.

A 76 éves férfi és annak felesége a Füredi úton haladt, amikor meg kellett állniuk a piros jelzésnél. Csak akkor indult el újra, amikor a lámpa zöldre váltott, és már senki sem közlekedett a zebrán. A sofőr a rendőröknek és ügyvédjének is elmondta, hogy a szerencsétlenség egy pillanat töredéke alatt történt.

“A gyerek folyamatosan rohant és arccal a másik irányba, tehát nem a sofőr felé nézett. Ügyfelem koppanó hangot hallott, de az események következtében sokkot kapott, egyes részletekre emiatt nem is emlékszik. Azt mondta, hogy a hanghatás után a következő kép, hogy a felesége ráüvölt. Miután lefékezett és megállt az autóval, visszaszaladt a baleset helyszínére, ahol látta, hogy a gyermek az úttesten fekszik” – mondta el Janklovics Ádám, a férfi ügyvédje.

A baleset után a sofőrt nem engedték a gyermek közelébe, így nem találkozhatott a családdal sem. Ezért döntött úgy, hogy levelet ír Juniornak. A férfi lelkiismereti és erkölcsi okokból szánta rá magát a levélírásra.

Közúti baleset okozása miatt indított eljárást a BRFK a férfi ellen. A baleset óta azt már tisztázták, hogy ittas vezetés gyanúja nem merült fel. A nyomozás alatt eddig kiderült, hogy a gyermekkel négy felnőtt volt, köztük Csilla, a gyerekek édesanyja, akit azóta sem sikerült kihallgatni rossz lelkiállapota miatt.

A szerencsétlenség óta a szülők közösségi oldalukon üzengetnek egymásnak, méghozzá elég durva hangon. Junior volt feleségét, Csillát okolja a történtekért. Azt mondta, az ő kezei közül biztosan nem tudott volna kibújni kisfia. Csilla pedig azzal vádolja a rappert, hogy sosem törődött a gyermekeivel.

L.L. Junior kizárólagos felügyeleti jogot szeretne Lacika fölött, aki testvére halála óta édesapjával van. Junior szeretné, ha ez így is maradna, ugyanis eddig csupán egy aláírt egyezsége volt Csillával. A gyerekek anyjukkal maradtak, ő pedig gyermektartást fizetett az asszonynak.

“A gyerek mindenek felett álló érdekének kell érvényesülnie. Az pedig most nem szolgálná a gyerek érdekét, ha édesanyjával lenne, aki érthető módon zaklatott lelki állapotban van” – mondta el Mester Csaba, ügyvéd. Egyelőre azonban csak ideiglenes felügyeleti jogot kért az énekes, aki azt szeretné, hogy kisfia végleg hozzá kerüljön.

Ezek is érdekelhetnek