Az Omega együttes alapító tagja, Benkő László november 18-án hunyt el. A Kossuth-és Liszt-díjas Omega billentyűsét ma délután kísérték útjára. A legenda 77 éves volt, amikor legyőzte őt a rák.

Benkő László 1962-ben társaival alapította meg az Omega együttest, ami minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara lett. A tizenhét stúdiólemez mindegyikének felvételén részt vett és a zenekar több, mint ötven millió lemezt adott világszerte.

A billentyűs Szombathelyen látta meg a napvilágot, tanulmányait viszont már Budapesten kezdte meg. Zongorázott, fuvolázott, trombitált és ütős hangszeren is játszott. Már a középiskolai évek alatt a Próféta nevű együttesben zenélt, majd egy másik zenekarral egyesülve énekelt együtt Kóbor Jánossal. Az Omega először 1962. szeptember 23-án lépett színpadra a Műegyetem kollégiumában, ugyanis mindkét alapító tag odajárt. A zenélés mellett mindketten megszerezték diplomájukat, Benkő közlekedési mérnökként végzett.

1966-ban jelent meg első kislemezük, amiken angolszász slágereket játszottak. Az Omega első csapata ’67-ről ’68-ra alakult ki. A két alapító mellé csatlakozott a gitáros, Molnár György, a basszusgitáros, Mihály Tamás és a dobos, Laux József is. Őket ugyan később, de Presser Gábor, billentyűs is követte. Aztán jöttek a legnagyobb slágerek, mint a Trombitás Frédi, a Régi csibészek és így tovább.

1969-ben jelent meg a Tízezer lépés című album, amin olyan slágereket hallgathattunk meg, mint a Gyöngyhajú lány vagy a Petróleumlámpa. Aztán sorra következtek az albumok, mikor 1971-ben Presser és Laux elhagyta a zenekart és megalapították az LGT-t. Az Omega meg is énekelte a veszteséget a Hűtlen barátok című dalban.

Benkő 1982 után szólólemezeket is készített, sőt, ő írta egyes tévésorozatok, színpadi művek és balettek zenéjét is. 1992 és 1998 között ő volt az igazgatója a Hungaroton Gong Kft-nak, ami egy lemezkiadó cég volt. 2002-ben megalapította a B-Project együttest is. 2013-ban egy alapítványt is létrehozott, hogy segíthesse a feltörekvő zenészgenerációt.

2012-ben jószolgálati munkájáért jutalmazták a Lions-díjjal, ’87-ben a Liszt Ferenc-díjat, 2011-ben a Pro Urbe Budapest díjat, 2013-ban pedig a Kossuth-díjat vehette át. Utóbbit az Omega együttes tagjaival megosztva.

Benkő László májdaganattal operálták meg korábban, később pedig a bőrén találtak elváltozásokat. Ekkor ismét kés alá feküdt, majd a gyógyszerek hatására nagyon legyengült. A gyomra és a nyelőcsöve bevérzett és a tüdeje is bevizesedett. Egy mellkasi CT igazolta, hogy a rák sajnos visszatért. Az utóbbi hónapokban sokat romlott az állapota és lelkileg is meggyötört volt, főleg a koronavírus miatti bezártság okozta ezt nála.

“Amikor múlt héten Laci bekerült a kórházba, sejtettük, hogy nagy a baj, érzetük, hogy ez a helyzet most más, mint korábban volt. Mindig összeszedte magát és küzdött. Legbelül bizakodtunk, hogy meg tudják menteni az orvosok, de aztán kiderült, hogy a rák drasztikus módon elhatalmasodott a szervezetében és durva áttét alakult ki a tüdején. Végül ez vitte el” – emlékezett vissza zenésztársa, Kóbor János.

“Hogy Laci tudta-e, hogy meg fog halni, igen. Tudta, hogy már nem fog kijönni a kórházból. Az utóbbi két hétben nem nagyon fogta fel, a történéseket, de a halála előtti 3 napban egyáltalán nem volt már magánál. Nem érzett semmit, csak elment.”

A koronavírus-járvány miatt a zenész családja csak szűk körű búcsúztatót rendezhetett. A legendát kollégái, barátai és családja kísérték utolsó útjára. Jelen volt többek között Kóbor János, Molnár György ‘Elefánt’, Debreczeni Ferenc, Presser Gábor, Nagy Feró, Lukács Sándor, Frenreisz Károly és Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes is.

Benkő Lászlót 2020. december másodikán a Farkasréti Temetőben helyezték végső nyugalomra. A gyászmisét Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök mondta a zenész lelki üdvéért.

Koszorúk tömkelege borítja a sírt.

Nyugodjék békében!