2022 május 25 szerda
KezdőlapItthonMerkely Béla: "Szabadabbak lesznek a beoltottak és a fertőzésen átesettek"

Merkely Béla: “Szabadabbak lesznek a beoltottak és a fertőzésen átesettek”

-

A SOTE rektora szerint nem igaz, hogy nem tesznek majd különbséget a beoltottak és azok között, akik nem kérnek a koronavírus elleni vakcinából. Merkely Béla úgy tudja, hogy a nem oltottak akkor sem mozoghatnak majd szabadon, ha a lakosság jelentős része már védett lesz a vírussal szemben.

“Egy kávézó teraszára is kiülhetnek és szabadon mozoghatnak nemsokára azok, akik megkapták az oltást vagy átestek a fertőzésen – fogalmazott Merkely.

Magyarországon rengeteg a fertőzött, naponta tízezer körül van az új fertőzöttek száma, arról nem is beszélve, hogy jóval kétszáz feletti az elhunytak száma és lélegeztetőgépen is már több, mint 1500-an vannak. A korlátozások mindaddig érvényben maradnak, amíg a beoltottak száma el nem éri a 2,5 milliót. A kormány szerint ez akkor következik be, amikor az összes regisztrált 65 év feletti megkapja a koronavírus elleni védőoltás első dózisát.

Bár tudjuk, hogy a teljes védelemről majd csak a második adag beadását követő két hét elteltével beszélhetünk, de a korlátozások feloldásával nem várnak addig. Azt azonban a kormány még nem közölte, milyen előjogokkal rendelkeznek majd a beoltott személyek, illetve azok, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen.

A Semmelweis Egyetem rektora elmondta, biztosan lesznek különbségek.

“Én úgy tudom, hogy a nyitás az első sorban ott elképzelhető, ahol a védettség már kialakult, azaz azok a személyek lehetnek majd szabadon, illetve ülhetnek ki egy viszonylag lazán kialakított kávézó teraszára, akik már beoltottak, vagy átestek a fertőzésen.”

Merkely szerint az emberek csak akkor lehetnek száz százalékos biztonságban, ha az oltottság eléri az ötmillió főt. Duda Ernő úgy véli, az új megbetegedések visszaszorításához nem lesz elegendő a 2,5 millió beoltott, de a halálozások száma biztosan csökkenni fog. A kórházba kerülőké viszont nem. “Ha 3,5 millió oltottnál ígéri ugyanazt a kormány, akkor azt lehetne mondani, hogy a felére csökken a megfertőzhető embereknek a száma” – fogalmazott.

Az RTL Híradó riportja:

Ezek is érdekelhetnek