Egyre több fiatal felnőtt érzi, hogy boldogtalan és depressziós. Ők szó szerint szomorúnak érzik magukat nap, mint nap és egyre rosszabb tendenciát mutatnak társaik körében. Legalábbis ezek az eredmények jöttek ki egy felmérésben. A legfrissebb adatok szerint a mostani tinik és fiatal felnőttek körében drasztikusan megnőtt a hangulat zavar és a pszichológiai szorongás.

Mostani posztunkban megnéztük ezeket a riasztó statisztikákat és elgondolkodtunk rajta van-e valami megoldás arra, hogy ebből a helyzetből a fent említett fiatalok kilábaljanak.

A fiatal felnőttek és tinédzserek ügyében eljáró pszichológus, JM Twenge, a San Diego Állami Egyetem Pszichológiai Tanszékén dolgozik. Kollégáival együtt alaposan kielemezte a kábítószer-használatát és az Egészség Nemzeti Felmérésének adatait. Az eredményeket félelmetesnek találta.

52%-kal növekedett a 12-17 éves korosztály körében a hangulati rendellenesség, a depresszió és az öngyilkosság gondolata;

ugyanezek 63%-kal nőttek a fiatal felnőttek (18-25 évesek) körében is .

Szerencsére a 26 év feletti embereknél ilyen adatok nem voltak.

Ki a hibás?

JM Twenge és kollégái szerint két modern tényező lehet a hibás:

Az elektronikus eszközökkel történő kommunikáció növekedése;

Az alvás időtartamának csökkenése;

A közösségi média és a digitális világ egyéb tulajdonságai sokkal jobban érintik az embert, mint gondolnánk. Úgy tűnik, hogy a valódi (face to face) kommunikáció már elérte a minimumot, a gyerekek minden szabadidejüket online a barátaikkal beszélgetve vagy YouTube-videókat nézegetve töltik, amely szintén befolyásolhatja a hangulatot és boldogtalanságérzetet.

Mivel az online felületen eltöltött idő nagyon gyorsan eltelik, ezért egyre nehezebb a készülékeket félretenni és időben elaludni. Ennek eredményeként a tinik elkezdték csökkenteni az alvással töltött időt, hogy nehogy kimaradjanak valami fontosból az interneten. Ugyanakkor közismert tény, hogy a jó alvás segít a test újratöltésében, sőt serkentő hatású, ezért jobban el tudják végezni az intellektuális feladatokat, és jobban érzik magukat

Hogyan lehet kijönni ebből a helyzetből?

Manapság rendkívül fontos az, hogy bármikor el tudd érni a gyermeked, ezért jó ha van neki telefonja. Igen ám viszont a szülőknek valamilyen úton módon szabályozniuk kellene azt, hogy a gyerek ne akarjon az iskolába telefonozni, és annyi időt az online platformokon eltölteni. A SmartWatch használata jó lehetőség lehet eme probléma kiküszöbölésére. Ezzel mindig láthatod, hol vannak a gyerekek és biztos lehetsz abban, hogy nem szörföznek az interneten.

A gyerekek internetes tevékenységei valamint az online eltöltött idő nyomon követése segít a szülőknek és a gyerekeknek abban, hogy a mentális egészségük rendben legyen. Szerencsére a legtöbb okostelefon olyan különleges opciókkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a szülők számára, hogy korlátozzák gyermekeik képernyőidejét, figyelemmel kísérjék a megtekintett tartalmaikat és ellenőrizzék az online tevékenységeiket.

A szülőknek figyelniük kell arra, hogy elegendő időt töltsenek gyermekikkel és szükség esetén megfelelő támogatást nyújtsanak és tanácsot adjanak nekik. Ha a szülő nem tölt elegendő mennyiségű időt a saját gyermekeivel akkor valószínű ez az a pótcselekvés amivel megpróbálják figyelmen kívül hagyni, hogy őket is figyelmen kívül hagyták. A szülőknek sokkal jobban le kellene korlátozni az online felületen eltöltött időt és többet együtt lenni a gyerekeivel, ha azt akarja, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen.

Hirdetés