Hosszú ideje foglalkoztatja tudósokat, hogy mitől függ, hogy meddig fogunk élni és, hogy van-e határa az emberi életnek. Létezik-e egy olyan kor, amelyet már senki sem léphet át?

Évekkel ezelőtt 115 évben határozták meg a szakemberek azt az időt, amit megélhetünk. Van, akik azonban ezt a határt egy-két évtizeddel is túlléphetik, míg másoknak soha nem adatik meg még a századik születésnap sem.

A maximális élettartam rengeteg tényezőtől függ. Gazdasági és szociális körülményektől, nemtől, életmódtól és a semmiképp sem elhanyagolható genetikától. A legújabb kutatások szerint nem lehet egyértelműen meghatározni, melyik az a legmagasabb életkor, amelyet elérhetünk.

Egy magazinban megjelent tanulmány a legidősebb brit, japán és francia emberek életét vette alapul 1968-tól napjainkig. Bryan G. Hughes és Siegfried Hekimi, kanadai biológusok szerint a várható átlagos és maximális élettartam folyamatosan változik, az elmúlt száz évben nőtt, és valószínűleg ez továbbra is növekedni fog.

“Lehetetlen megjósolni, hogy milyen hosszú ideig élnek majd a jövő emberei” – mondta Hekimi. Az 1900-as években hazánkban a várható élettartam körülbelül 37 év volt, az 1960-as években 68 év, míg manapság ez a szám már megközelítette a 76. életévet.

Az olasz Emma Morano, 117 évesen hunyt el áprilisban, ezzel pedig átadta a legidősebb élő embernek járó címet a szintén 117 éves jamaicai Violet Brownnak. Jeanne Calmen, a valaha élt legidősebb ember 122 éves és 164 napos volt, amikor elhunyt.

Néhány állítás szerint 130 évnél is tovább élhetnénk, de ezt senki nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani.

“Egyszerűen nem lehet megjósolni, hogy a tudomány fejlődésével, az életmódunk változásával, az életkörülményeink javulásával mennyivel hosszabbíthatjuk meg az életünket. Azok, akik manapság 110-115 évesen halnak meg, még egy igen nehéz korban születtek. Vajon meddig élhetnek azok, akik most, egy viszonylag könnyű korszakban születnek meg? Ha néhány generációval ezelőtt azt mondjuk valakinek, hogy sokan megérik majd a századik születésnapjukat, valószínűleg kinevetettek volna” – mondta Hakimi.

A következő videó elárulja nekünk, mivel növelhetjük meg éveink számát, hogy mi is megélhessük minimum a századik születésnapunkat.

Hirdetés