2022 július 4 hétfő
KezdőlapÉrdekességek"Napokon belül kitör a totális háború" - Nógrádi György

“Napokon belül kitör a totális háború” – Nógrádi György

-

Az oroszoknak egyetlen háborúval kapcsolatos számításuk sem igazán jött be. Az ukrán hadsereg sokkal ellenállóbb és kitartóbb, mint azt gondolták.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a TV2 reggeli műsorában nyilatkozott.

„Amit most látunk, az csak felkészülés a totális háborúra. Az eredeti orosz cél egyértelműen az volt, hogy Belarusz felől bejönnek, elfoglalják Kijevet, és gyors győzelmet aratnak”

Az eredeti elképzelése az oroszoknak az volt, hogy az ukránok megadják magukat és Zelenszkij külföldre menekül.

Bekövetkezett az, amire senki nem számított: állóháború Donyecknél és Luhanszknál. Most az állóháború azt jelenti, hogy az oroszok előre mennek napi 8–12 kilométert

Nógrádi György szerint most az oroszoknak a krími fronton kell katonai győzelmet aratniuk, és Kijev most képletesen megmenekült.

A gond, hogy annyi nyugati fegyver és technológia érkezett Ukrajnába, hogy mondhatni az most a világ legjobban felfegyverzett országa. Az amerikaiak újabb 800 millió dolláros katonai támogatást jelentettek be Ukrajna részére.

“…a totális háború néhány napon belül bekövetkezik. Ez abból áll majd, hogy a légierő mellett a tengerről is támadnak majd az oroszok, de bevetik a drónokat és a szárazföldi erőket is, és letarolják a területeket.”

Az oroszok tévedtek azzal kapcsolatban, hogy mit akar az Ukrajnában élő orosz lakosság. “Ezek az oroszok tudják, hogy a háború egyszer véget ér, és a területek döntő többsége Ukrajna része marad” – mondta Nógrádi György

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ezek is érdekelhetnek