Az Iránban dúló konfliktusok miatt féltette férjét a nő.

A Teheránban lelőtt ukrán repülőgép pilótájának özvegye január 8-án nyilatkozott a történtekről. A nő elmondta, hogy még a felszállás előtt kérlelte férjét, hogy az országban uralkodó és a Kászim Szulejmáni múlt heti meggyilkolása után elmérgesedő, háborús helyzet miatt ne repüljön Irán területén.

Katerina Gaponenko bízott abban, hogy férje, Vologyimir a légitársaság körülményeire hivatkozva lefújja majd a Teheránból Kijevbe tartó útját. Az Ukrainian International Airlines azonban nem törölte a járatot, így a nő férjének kellett vezetnie a szerencsétlenül járt gépet.

Katerinának rossz előérzete volt, ezért kétségbeesetten kérlelte férjét:

“Ne repülj, kérlek ne tedd!”

Azonban minden könyörgése ellenére, hogy a repülés veszélyes lehet, a pilóta keze meg volt kötve:

“Nem léphetek vissza, ha én nem vállalom az utat, akkor nincs más, aki megtegye ezt helyettem. Ha menetrend szerint mégis elindítják a gépet, muszáj repülnöm” – magyarázta feleségének a férfit, hogy miért kell neki irányítani a repülőgépet.

Vologyimir tapasztalt pilótának számított, ugyanis tizenegyezer óra repülés állt a háta mögött. Rutinosságáról árulkodik az is, hogy a rakétatalálat után még megpróbálta visszakormányozni az égő repülőt a reptérre, de a járat még azelőtt felrobbant, hogy visszatérhettek volna a kiindulási pontra. A gépen tartózkodó 176 fő és a kilenc fős személyzet életét vesztette a balesetben.

Irán január 12-én hivatalosan is elismerte, hogy tévedésből ők lőtték le az utasszállítót.

Hirdetés