2022 október 5 szerda
KezdőlapCelebŐk a világ legszebb ikrei. Már 12 évesek. Hogy néznek ki ma?

Ők a világ legszebb ikrei. Már 12 évesek. Hogy néznek ki ma?

-

A világ legszebb ikrei – így hívték Ava Marie-t és Leah Rose Clementst. A lányok már 12 évesek, és komoly modell-karrier áll mögöttük és előttük is. Elképesztő szépségüknek köszönhetően Ava és Leah már pózoltak divatmagazinoknak, és részt vettek népszerű ruhamárkák reklámkampányaiban. Így néznek ki ma…

A világ legszebb ikrei

Ava és Leah 2010. július 7-én láttak napvilágot. A lányok büszke édesanyja elmondása szerint a kezdetektől csodálatot váltottak ki bennük. A nőnek többször is azt tanácsolták, hogy használja ki lányaik szépségét, és jelentkezzen velük egy modellügynökségnél. Végül Jaqi Clements engedett a dolognak. Ava és Leah mindössze hat hónaposak voltak, amikor anyjuk jelentkezett velük egy Los Angeles-i ügynökségnél.

Pár hónap elteltével, úgy érezték, hogy korai döntést hoztak. Úgy vélték, hogy még túl fiatalok a modellkarrierhez. Ettől függetlenül kitartottak…

Amikor Ava és Leah hét évesek voltak, szüleik úgy döntöttek, hogy újra belevágnak a modellkedősdibe. A döntés sokkal könnyebb volt, mivel az ikrek rendkívül szívósnak bizonyultak. A lányok szerettek fotózkodni, merészek voltak és nem voltak lámpalázasak. Ezért az anya úgy döntött, hogy tökéletesek gyermekmodellekhez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden simán ment.

Sokan bírálták a szülőket azért, hogy a gyermekeikkel próbálnak bevételt generálni. Nem tetszett az embereknek, hogy a gyerekek fiatalon már sminkben meg vonzó ruhákban illegnek-billegnek.

Ennek ellenére a lányok szülei nem csüggedtek. Amikor Ava és Leah hét évesek voltak, “a világ legszebb ikreiként” emlegették őket.

Hogy néznek ki 12 évesen?

Telnek az évek és még mindig gyönyörűek. Tinik, de modellek, influenszerek és színésznők. A lányok idén júliusban töltötték be a 12. életévüket. Eddig közel 2 millió követőt gyűjtöttek össze az Instagramon. Ez a népszerűség, mint kiderült, sok jót hozott nekik. Amikor az ikrek apja rákban megbetegedett, a lányok együttműködést kezdtek a DKMS alapítvánnyal. Ennek köszönhetően gyorsan sikerült donort találni, a férfi pedig túljutott a betegségen és felépült.

Az ikrek édesanyja hangsúlyozza, hogy a lányok boldogok, és a modellkarrier nem veszi el a gyerekkorukat.

Szeretnek ruhákat és kiegészítőket próbálgatni. Szeretik, ha a cégek csak azért küldenek nekik termékeket és kiegészítőket, mert azok akik

Ava és Leah lassan felnőnek, de egyértelműen jelentős átalakuláson mennek keresztül. Gyönyörűek a mai napig…

A lányok rengeteg bókot kapnak…

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ezek is érdekelhetnek