Már az elején leszögezzük, hogy a nők semmivel sem rosszabb sofőrök, mint a férfiak. Mindkét nem között vannak olyanok, akik nagyon ügyesek és akik, nos… mindenkinek jobb lenne, ha inkább tömegközlekedéssel utaznának. Azt azonban elmondhatjuk, hogy a nők vezetési stílusára több olyan egyedi ismérv jellemző, ami a férfiakéra nem. Ilyen például az, hogy a pasikat kevesebbszer lehet látni vezetés közben sminkelni – csak hogy egyet említsünk. 🙂
Az alábbiakban a női sofőrök 11 típusát gyűjtöttük össze, persze az átlagosokon kívül.

1. A félénk/bizonytalan.
Jellemző rá, hogy vezetés közben, hangosan kimondja a mellette elhaladó autók sofőrjeinek szóló saját észrevételeit, kéréseit. Persze, más nem hallja.

2. A motoros.
Ha csak tehetik, inkább ezt választják az autók helyett.

3. Az izgulós.
Aki mindig feszeng, ha ül mellette valaki és ezért többet is hibázik. Ha egyedül vezet, nincsen semmi gond.

4. A csigatempós.
Aki nem érti, hogy miért közelíti meg ennyire a mögötte lévő és, hogy miért van mögötte 2 kilométeres sor, amikor ő előtte senki sincs. Pedig ő 50-nel megy… lakott területen kívül.

5. A multifunkciós.
Aki (tévesen) azt hiszi, hogy tud biztonságosan egyszerre vezetni, telefonálni, sminkelni.

6. A tökéletességre törekvő.
Mindig törekszik például arra, hogy a lehető legjobban parkoljon be. Persze ez sokszor nem sikerül… 🙂

7. A “navigátor”.
Sosem tudja, hogy merre kéne mennie és mindig az utolsó pillanatban dönti csak el. Egyik jellemzője, hogy a másik irányba fordul, mint amerre kirakta az indexet.

8. A szelfizős.
Igen, sajnos ilyen is van. Akinek muszáj lefotóznia magát még az autóban is. Sokszor persze úgy, hogy látszódjon az autó márkája is.

9. A “mérnök”.
Jellemző rá, hogy csak vezetni tudja az autót, esetleg a tükröket állítani… illetve az, hogy minden apró zajra azt hiszi, hogy meghibásodott a kocsi.

10. A matricás.
Aki olyan hasznos információkat oszt meg a többi sofőrrel, mint például a gyerekei neve. Vagy éppen a “Baby on board” matricával akarja megakadályozni azt, hogy mások belé menjenek.

11. A talpraesett.
Akinek nincs szüksége segítségre, szinte bármit meg tud oldani egyedül is.

Nos, szerinted mennyire igazak? Mivel egészítenéd még ki a listát? Írd meg hozzászólásban!

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző bejegyzés10 nagyon meglepő dolog, amire használható a Listerine szájvíz
Következő bejegyzés23 lenyűgöző kép, amelyről nehéz elhinni, hogy nem Photoshop!