Palik László 1962. január 13-án született Tatabányán. A sportriporter, újságíró, üzletember, tereprali-versenyző egy ideig a Hungaroring Zrt. elnökeként is tevékenykedett. Jelenleg az Exatlon Hungary és a Fuss, család, fuss! műsorvezetője.

Felsofú tanulmányait 1981 és 1985 között végezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1986 és 1995 között pedig az MTV Telesport szerkesztőségének munkatársa, 1991–1992 között osztályvezetője volt. Palik László nevét már több évtizede ismerjük, hiszen elismert televíziós személyiség. 2002-től 2010-ig közvetítette a Formula-1-es futamokat. Tőle származik a “Hova tűnt Damon Hill?” mondat is, ami elhangzása óta is felejthetetlen. 1995-ig a Magyar Televízió munkatársa volt, ezt követően pedig négy éven át dolgozott az Eurosport kommentátoraként. 1992-ben és 2000-ben az olimpiai közvetítések során is hallhattuk a hangját.

Palik vezette a Mixi-show-t, A kulcsot és a Lottó-show-t. 2002-ben Szalay Balázs navigátoraként részt vett a Dakar-ralin. 2003-tól pedig már ő ült a volán mögött. 2005-ben a 18. helyen végzett, ezzel pedig mindmáig magáénak tudhatja a legjobb magyar eredményt az autósok között.

Palik idén ünnepli 59. születésnapját. Feleségével, Marsi Anikóval öt évvel ezelőtt költöztek vissza Magyarországra, előtte ugyanis hét évig külföldön éltek. Jelenleg siófoki családi házukban élnek. Marsi Anikó a Tények műsorvezetője, míg Palik az Exatlon Hungary elnevezésű vetélkedőt vezeti.

“Mikor mi elmentünk Magyarországról, úgy mentünk el, hogy elköszöntünk egy sajtótájékoztatón, ahol nem azt mondtuk, hogy soha többé nem szeretnénk szerepelni, de egy jó ideig biztosan nem. Akkor voltak a fiaink egy- és négyévesek. Azon a sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy egy ideig nem szeretnénk közszerepelni. Úgy gondoltuk, az, hogy addig nyilatkoztunk, szerepelünk újságokban, magazinokban, az a munkánk része volt” – mondta Marsi Anikó.

Palik László hosszú évek kihagyása után tért vissza a televíziók képernyőjére. Az egyik legnépszerűbb kereskedelmi csatornán vezeti az Exatlon Hungary című realityműsort.

“Nyolc évig hitelesnek tűntem magam előtt is. Ültem az uszodában a fiam vízilabdaedzésén, amikor a TV2 hírigazgatója, Kökény-Szalai Vivien felhívott. Azt mondta, megadta a számomat Fischer Gábor programigazgatónak, aki szeretne velem beszélni… ismét nemet mondtam… innentől kezdve fél óránként hívogattak. Különböző indokokkal mondtam nemet, de mindenre az volt a válasz: megoldják. A harminchárom év alatt engem így még senki nem akart. Ez megható volt számomra” – mondta Palik, aki ezek után fogadta el a TV2 felkérését.

Íme az új esztendőben, 2021-ben az Exatlon műsorvezetőjeként: