KezdőlapCelebSebestyén Balázs: "Éljenek a kreatív tanárok! Sok ilyen kellene belőlük!"

Sebestyén Balázs: “Éljenek a kreatív tanárok! Sok ilyen kellene belőlük!”

-

A koronavírus-járvány egész életünket megnehezítette, amibe az oktatás is beletartozik. A távoktatás bevezetése ebben a helyzetben az egyetlen olyan döntés volt, ami lehetővé tette az oktatást, valamint a tanárok és a diákok kapcsolattartását. Bár a feladat mindkét fél számára rendkívül megerőltető volt, mind a tanárok, mind pedig a diákok pozitív hozzáállása elősegítette a közös munkát. Ugyanakkor hatalmas dicséret illeti a szülőket is, akik munka mellett még a gyermekeikkel való tanulásra is szántak időt, méghozzá nem is keveset.

Vezsenyi László, egy 53 éves tornatanár, akinek videója bejárta az internetet. A férfi egy vasalódeszka segítségével szerette volna megtanítani diákjainak az úszás minden fortélyát. Sokan viszont, nem nézték jó szemmel a szokatlan, ugyanakkor nagyon leleményes oktatási módszert. László csupán eleget szeretett volna tenni előírt feladatainak.

A tankerület vezetője azonban, egyáltalán nem találta viccesnek a tanár tettét, továbbá azt állította, hogy a tornatanár rajtuk gúnyolódik.

László az iskolai pólóban mutatta be a gyakorlatot, ami a tankerület szerint balesetveszélyes volt, hiszen a vasalódeszka nem túlságosan stabil.

Levetették vele a videót, a tanítástól pedig eltiltották az 53 éves oktatót. Természetesen itt még nem fejeződött be az ügy. Vezsenyi tanár úrnak minden egyes óra anyagát e-mailben kellett elküldenie, amit a tankerület vezetője előre megnézett.

László teljesen összetört, ennek következtében pedig, az is megfordult a fejében, hogy otthagyja hivatását. Az ország jelentős része kiállt a tornatanár mellett, akit csupán a jó szándék vezérelt. A tankerületi vezető a mai nappal lemond hivataláról, de ettől függetlenül azt még nem lehet tudni, hogy Vezsenyi tanár úr mikor oktathat majd újra.

László azt nyilatkozta, teljesen belebetegedett a történtekbe.

“Kiégettek az utóbbi hetek. Inkább fásultság van bennem sokszor, a retorzió elérte célját. Nagyon köszönöm a mellettem való kiállást annak a rengeteg ismerősnek és ismeretlennek, akik támogatásukról biztosítottak. Arra szeretnék megkérni mindenkit, aki bármely fórumon vagy felületen hozzászól a velem kapcsolatos dolgokhoz, történethez, tegye úgy, hogy ne sértsen vele másokat, mert ezzel csak károkat okoznak. A tankerület vezetőjének lemondását nem kívánom kommentálni. Ezt a döntést ő hozta meg, és ő tudja ennek a miértjét. Nekem ősztől vissza kell mennem az iskolámba tanítani. Nem tudom, akarom-e még.”

Íme a digitális testnevelés óráról készült videó, ami a nagy port kavarta.

A népszerű rádiós műsorvezető, Sebestyén Balázs is megszólalt az ügyben, méghozzá rendkívül kreatívan. Fotókkal illusztrálta, hogy teljes mellszélességgel kiáll Vezsenyi László mellett, sőt, azt is hozzátette: “Éljenek a kreatív tanárok! Sok ilyen kellene belőlük!”

A fotó alá azt írta: “Veled vagyok Laci!”

A kreatív és egyáltalán nem rendhagyó tornaórát a diákok is kedvelték, továbbá azt is elárulták, nem értik, miért kell ezért tanárukat büntetni, hiszen ő csak a lehetőségeihez mérten tartotta meg a testnevelés órát.

Ezeket is olvasd el

A 40 éves négy gyermekes anya válás után teljesen megváltoztatta a...

Az emberek általában valamilyen meghatározó esemény után döntenek úgy, hogy tetoválást varratnak magukra. Ilyen például egy szeretett családtag, rokon, barát, társ, négylábú elvesztése, aki...