KezdőlapEmberekSemmi sem ott távozott testéből ahol kellett volna - Az orvosok szerint...

Semmi sem ott távozott testéből ahol kellett volna – Az orvosok szerint korábban soha nem volt hasonló eset

-

Az internet egy olyan csodálatos dolog, mely révén nagyon sok információra tehetünk szert. Míg régen a 90-es és azelőtti években az embernek könyvtárba, levéltárba és egyéb helyre kellett járnia, hogy kiderítsen valamit, addig most csak a megfelelő szavakat kell bepötyögnie a keresőbe és máris több száz oldallal találkozik. Sokan az internetet használják arra, hogy különböző betegségekre, tünetekre keressenek rá, mivel nem akarnak orvoshoz fordulni. Pedig a rendszeres szűrővizsgálatok nagyon fontosak abban, hogy időben észrevegyék a problémákat. Ennek ellenére még mindig vannak olyanok, akik csak legyintenek a fájdalomra és a furcsa tünetekre, mondván vagy elmúlik, vagy ez volt Isten akarata. A mai cikkünkben egy nagyon-nagyon és még annál is furcsább esetet hoztunk el nektek, ami egy 33 éves férfival történt.

Tudjuk, hogy vannak furcsa betegségek és rendellenességek a világon, ám ez a mai olyan, amilyennel még az orvostudomány sem találkozott. Még latin kifejezés sincs rá, ami arról árulkodik, hogy a történelem során soha nem volt senkinek hasonló.

A 33 éves férfi két éven át élt úgy, hogy hímvesszőjéből bélsár jött, míg hátsójából vizelet és hímivarsejtek. Minden felcserélődött és semmi sem ott távozott a testéből ahol kellett volna. A férfi nem így született, hanem idővel alakult ki nála ez a rendellenesség, ám sokáig azt mondta, hogy ez volt a sorsa, és ha így kell lennie, elfogadja.

Csak azután fordult orvoshoz, miután már elviselhetetlen fájdalmat érzett a heréiben és azok elképesztő nagyságúra dagadtak. Az orvos elvégzett rajta néhány vizsgálatot mely során kiderült, hogy húgyúti fertőzése van, ám arra is fény derült, hogy a végbél falával is problémái voltak.

Miután elmesélte az orvosnak, hogy milyen szokatlan dolgok történnek vele az ürítések során, az orvos nem hitt a fülének. Azt mondta, ez lehetetlen. Miután CT vizsgálatot végeztek rajta felfedeztek beleiben egy úgynevezett fisztulát, ami egyfajta átjáró a férfi húgycsöve és végbele között.

Az orvosok további vizsgálatok után kizárták az olyan lehetséges fertőzéseket, mint a tuberkulózis vagy a gyulladásos bélbetegség. A férfi tagadta, hogy sérülést vagy behatolást szenvedett volna el. Azt állította, hogy hasi műtétje sem volt. Az orvosok végül kiderítették, hogy a férfinél korábban bizonyos szerek általi mérgezés alakult ki, mely miatt három hétre kómába esett.

Ez idő alatt katéterezték meg, hogy a vizelet könnyebben távozhasson a testéből. A művelet során azonban megsértették és egy fertőzés alakult ki. Az orvosoknak sikerült kezelniük a férfi állapotát egy műtét segítségével.

A Cureus orvosi folyóiratban közzétett tanulmány megjegyezte: “Ez az eset nemcsak a katéter használat ritka szövődményére hívja fel a figyelmet, hanem hangsúlyozza a szolgáltatói tudatosság fontosságát is, amikor látszólag jóindulatú terápiákat alkalmaznak, mint például a Foley-katéterek.”

Az eset valóban megtörtént!

Ezeket is olvasd el

20 pár, akik bebizonyították, hogy a körkülönbség nem lehet akadálya egy...

Az emberek nem feltétlenül úgy képzelik el a tökéletes párkapcsolatot, hogy az illető évtizedekkel idősebb náluk. De az élet gyakran kiszámíthatatlan és a lelki...