2022 augusztus 16 kedd
KezdőlapÉrdekességekSzeptemberben új dizájnnal jelenik meg a Facebook - Eltűnik a megszokott külső

Szeptemberben új dizájnnal jelenik meg a Facebook – Eltűnik a megszokott külső

-

A Facebook már 2019 utolsó hónapjában megkezdte az új külső bevezetését, ami egyébként hasonlít a mobiltelefonokra készült kinézethez. Az ikonikus kék fejléc már a múlté, a betűk nagyobbak lettek, a felület pedig sokkal letisztultabb. Az újdonság már a világ minden egyes pontján elérhető, de a felhasználók eddig dönthettek úgy, hogy maradnak a régi megjelenésnél. Erre azonban szeptember elsejétől már nincs lehetőség.

Cikkünkben áttekintjük az új dizájnt és eláruljuk, hogy milyen változtatások következnek.

Megváltozik a közösségi oldal kinézete és irányváltás következik be a koncepció tekintetében is.

A Facebook az elmúlt évek alatt nagy mértékben növelte felhasználóinak számát, de ennek ellenére is szembe kellett néznie jó néhány problémával. A hosszú évek alatt az oldal felhasználói már kiismerték a gyakorlati és pszichológiai negatívumokat, ma már hirdetéseket töltenek fel, illetve botrányok is rontottak a cég megítélésén.

Mark Zuckerberg menteni szeretné kincsesbányáját, így az évente megrendezett F8 fejlesztői konferencián tavaly decemberben már jelentős változásokról számolt be. A Facebook élesedő, a klasszikus kék színt kerülő új felülete igyekszik előtérbe hozni a csoportokat és az eseményeket.

Ez ugyan nem jelent nagy meglepetést, mivel Zuckerberg már korábban is említést tett arról, hogy a közeljövőben a közösségi oldalnak két fontos funkciója lesz. Elsősorban a felhasználók privát kapcsolattartásra használják majd, továbbá lehetőséget adhat számukra az érdeklődési köreiknek megfelelő tematikájú csoportokban való aktivitásra.

“A felhasználókat már nem hozza lázba idegen emberek személyes jellegű kommunikációja. A közösségi hálózatokon a megosztók mindössze hétköznapi valóságuk egy szűk és a személyüket, valamint az életüket jó színben feltüntető részét osztják meg.

A közösségi média nem alkalmas arra, hogy betekintést adjon mások életébe, sokak figyelmét ezidáig csak ennek illúziója kötötte le.”

A Facebook ezidáig lehetővé tette az emberek közti nyilvános kommunikációt, végül a temérdek reklámmal és hirdetéssel háttérbe szorította felhasználóit. Most azonban Zuckerberg egy funkcionálisabb és fókuszáltabb Facebookot szeretne látni, amelyet a felhasználók elsősorban praktikus okból látogatnak majd.

A Facebook a változtatások után csoportokat és eseményeket javasol, valamint a potenciális ismerősök ajánlása helyett az azonos csoportokban való aktivitást részesíti előnyben.

Továbbá azt is bejelentették, hogy a mobilos és böngészős felület megújítása mellett újraírják a Messenger mobilalkalmazást, amely kevesebb helyet foglal majd és gyorsabban működik. Plusz a Windows és macOs rendszerekhez jön még hozzá egy hivatalos kliensprogram is, ami azt jelenti, hogy az alkalmazás telepítése után nem kell a böngészőn át bejelentkezni a Facebookba vagy a Messenger dedikált webhelyére, hanem asztali alkalmazásból is lehet majd használni azt. Ezek után pedig a Facebook alkalmazottai sem tudnak majd beleolvasni az üzenetekbe, ugyanis a Messenger végponttól végpontig tartó titkosítást fog használni.

Az oldalnak van egy jelenleg csak néhány országban tesztelt társkereső szolgáltatása is, amely egy “titkos szerelem” funkcióval fog majd bővülni. Így a felhasználóknak lehetősége lesz legfeljebb kilenc személyt megjelölni az ismerőseik közül, akik iránt érdeklődnek. Abban az esetben pedig, ha az érdeklődés kölcsönösnek bizonyul, arról mindkét fél értesítést kap erről.

Tehát, 2020. szeptember elsejével el kell köszönnünk a régi Facebook kinézettől és üdvözölnünk kell az újat, mivel továbbá nincs lehetőségünk visszaváltani a régi dizájnra. Az pedig már csak rajtunk múlik, hogy a világos vagy a sötét megjelenés mellett tesszük-e le a voksunkat.

A változás alól egyetlen felhasználó sem kivétel. Ezt maga Mark Zuckerberg adta az oldal látogatóinak tudtára.

A közösségi oldal pedig, pontosan ugyanezt teszi velünk. Ugyanis, ha vissza szeretnénk váltani a jól megszokott megjelenésre, akkor az oldal feldob egy ablakot, amiben amellett, hogy egy kérdést fogunk látni, rögtön érkezik a magyarázat is, miért nem tehetjük meg ezt. Mivel döntési lehetőségünk többé nem lesz, kénytelenek leszünk megszokni az új külsőt, hiszen mostantól csak az új verziót lehet használni.

Viszonylag sokan voltak azok, akiknek nem tetszett a Facebook új verziója, így maradtak a réginél. A váltás viszont senkit sem ér váratlanul, mivel már az új verzió megjelenésekor tudtunkra adták, hogy a régi dizájnt csak korlátozott ideig érhetjük el. A nagy kérdés már csak az, hogy az új és modern külsővel az emberek hány százaléka lesz teljesen elégedett, hiszen valljuk be, egy kissé kevésbé esztétikus, mint a régi, jól megszokott megjelenés.

Ezek is érdekelhetnek