2022 január 17 hétfő
KezdőlapEgészségSzülei okozták a hétéves gyermek halálát. Az orvos egy szívszorító levelet talált...

Szülei okozták a hétéves gyermek halálát. Az orvos egy szívszorító levelet talált a kisfiú kezében

-

A történet, amit most leírunk már régóta kering az interneten és lehetetlen közömbösen elhaladni mellette. A történet egy része fikció, de ez nem számít. Miért? Mert fontos üzenetet akar átadni. Olvasd el és megtudod.

A nevem Péter és 7 éves vagyok. Szeretem anyut és aput, de rettenetesen félek tőlük. Sokszor bántottak, de nem mindig tudtam az okát.

Ma reggel iskolába mentem. Jó tanuló vagyok és a tanárok is kedvelnek. Szeretem az osztálytársaimat is, de ők szerintem nem bírnak. Szünetekben általában egyedül ücsörgök egy padon. Senki sem akar velem játszani. Szerettem volna ha megkedvelnek, de szerintük túl durva vagyok. Nevetnek rajtam, mert mindig ugyanabban a kopott ruhában és lyukas cipőben vagyok.

Egy nap az iskola után tovább maradtam az öltözőben. Felvettem a kabátomat mert hideg volt és elindultam hazafelé. Valaki egyszer csak meglökött és elestem. Belenyomta az arcomat a hóba és azt mondta. “Itt téged senki sem szeret.”

Kiderült, hogy többen vannak. Hasba rúgtak. Egy idő után befejezték és elmenekültek. Ott hagytak a hideg hóba. Én csak sírtam, de nem azért mert fájt, hanem mert nem volt senki, akire számíthattam volna.

Hazaérve anyám fogadott. Megragadott és elkezdett kiabálni. “Hol voltál? Miért vagy ilyen koszos? Egy igazi gazember vagy. Irány a szobádba! Ma nincs vacsora!”

Úgy tettem, ahogy anyám mondta. Felmentem és csak másnap jöttem ki, pedig rettenetesen éhes voltam.

Az osztályzataim romlani kezdtek. Ha ezt a szüleim megtudták, akkor csúnyán megvertek. Egyszer annyira kikaptam, hogy az ujjaimat sem tudtam megmozdítani. Az osztálytársaim csak nevettek rajtam, ahogy szenvedek az írással.

Egy idő után szörnyű mellkasi fájdalmak kezdtek gyötörni. Anyát és apát ez nem érdekelte. Este az ágyamban feküdtem és arra gondoltam, hogy vajon milyen lehet egy boldog család. Egyre jobban fájt, de nem akartam a szüleimet zargatni ezzel, mert szeretem őket.

Másnap ismét suli. Rajz óra. A feladat az volt, hogy fessük le az álmainkat. A gyerekek autókat, rakétákat és szép babákat festettek. Én nem. Nem azért, mert nem szeretem ezeket a dolgokat, hanem mert az én álmom egy szerető anyuka és apuka, akik együtt játszanak és boldogok. Festés közben halkan kicsordultak a könnyeim. Bárcsak lenne valaki, aki törődik velem.

Amikor megmutattam a rajzomat az egész osztály rajtam nevetett. Elviselhetetlen volt. Ott álltam és könyörögtem, hogy hagyják abba. Egyszer csak kitört belőlem:

“Szeretném ha a szüleim olyanok lennének, mint a tiétek. Megölelnek és együtt nevetnek velem. Boldog akarok lenni, mint ti. Tudom, hogy csúnya és gyenge vagyok, de ne nevess rajtam.”

A tanár odajött és próbált vigasztalni. Néhányan sajnáltak, mások meg csak nevettek.

Másnap dolgozatot írtunk. Nem sikerült és tudtam, hogy anya nagyon mérges lesz. Féltem hazamenni, de nem volt máshol helyem. Ahogy hazaértem, megláttam az arcát és tudtam, hogy mi fog történni.

Nagyon megvert. A padlón hevertem és nem tudtam felkelni. Azt mondta, ha nem takarodok be a szobámba mire apám megjön, akkor tőle is kapni fogok. Ekkor kezdődött az igazi baj. Innentől kezdve bármit csináltam, mindenért megvertek. Még ha kilöttyintettem az üdítőmet, akkor is kaptam. Majd egyszer annyira megvertek, hogy a kórházban ébredtem. Nem tudtam mozogni.

Az orvos állt felettem. Vártam, hogy jöjjenek a szüleim, de nem jelentek meg. Én még mindig nagyon szeretem őket.

Két nappal később Péter belehalt a sérüléseibe. Kezében egy levél volt, melyet az orvosok találtak meg. Ez állt benne:

“Kedves anya és apa! Tudom, hogy csúnya és buta vagyok. Sajnálom, hogy nem tudtatok szeretni. Nem akartam, hogy mérgesek legyetek, csak azt, hogy együtt játszunk. Ne haragudjatok rám! Jó kisfiú leszek!”

Minden gyereknek joga van boldognak és szeretettnek lenni. Senkinek nem szabadna ezt megtapasztalnia.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ezek is érdekelhetnek