15 technológiai hirdetés, ami napjainkban már őrületen drága

Megosztás

- Hirdetés -

A technológia rohamos ütemben, megállíthatatlanul fejlődik, ennek következtében pedig, a néhány évvel ezelőtt vásárolt telefon ma már elavultnak számít. Még annak ellenére is, hogy értéke így is magad. Ha belegondolunk, a gyermekkori discman vagy éppen az első számítógépünk pedig, már őskövületnek számít. És mi jön még?

Az emberek a közösségi oldalakon osztják meg a technológiai hirdetéseket, amik egyszerűen elképesztőek. Először is azért, mert a termékek hihetetlenül elavultak, másodszor pedig azért, mert az áraiktól leesik az állad. Harmincezer forint egy számológépért? Egy millió forint egy tíz MB-os merevlemezért?? Őrület! Köszönjük szépen, ennyi pénzért inkább kérünk szépen egy papírt és egy tollat. Cikkünk galériája a technológiai hirdetések gyűjteményét mutatja be, korábbi és mai áraikon, amiket látva nem is tudjuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Hiszen ezekkel a technológiákkal ma már semmire sem mennénk.

Tandy Ct-300 mobiltelefon: 1,499,00 USD (450 ezer forint) – Napjainkban: 3 116,43 USD (935 ezer forint)

- Hirdetés -

Panasonic Rx 5500 sztereó: 576,19 USD (172 ezer forint) – Napjainkban: 2 046 USD (613 ezer forint)

Nyolc számjegyű elektronikus számológép: 98,95 USD (29.700 forint)

Imsai PC 10 MB merevlemezzel, 64K RAM: 5 995,00 USD (1.800.000) – Napjainkban 18 700 USD (5,6 millió forint)

- Hirdetés -

Jvc Hr-7300 Vidstar Vhs: 1280,00 USD (384 ezer forint)

Xcomp 10 MB merevlemez: 3 398,00 USD (1 millió forint)

Betavision videokazetta-felvevő: 985,00 USD (295 ezer forint)

- Hirdetés -

Intecolor 3621 51 k-es meghajtóval: 3 300,00 USD (990 ezer forint)

Telefonos üzenetrögzítő: 129,50 USD (38.700.-)

Motorola sztereó Hi-Fi dohányzóasztal: 169,95 USD (51 ezer forint)

Trs-80 számítógép eladva 1977-ben: 3,450 USD (1 millió forint)

Színes televízió: 327,88 USD (98 ezer forint)

10 megabájt merevlemez: 3500 dollár (egy millió forint)

Westinghouse ‘Big Picture Television’: 269 USD – Napjainkban 2700 USD (810 ezer forint)

Commodore 64: 600 dollár (180 ezer forint)

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!