1951-óta először változhatnak a vészvillogók

- Hirdetés -

Az autózás már évtizedek óta a mindennapi életünk része. Az egyik legnagyobb félelmünk az, ha elindulunk valahova majd útközben megáll az autónk. Rettentő bosszantó és koránt sem veszélytelen. Sokan egyből kezdik magukban matekozni a horribilis javítási összegeket, amik mindig a lehető legrosszabbkor jönnek. Ugyanakkor van egy másik gond is. Rosszkor, rossz helyen leálló kocsi zavarhatja a többiek közlekedését is és mi is ki vagyunk téve a mellettünk száguldozó forgalomnak. Teljesen védtelenek vagyunk ilyenkor és ha egy másik autós figyelmetlen, vagy nem vesz észre időben minket, akkor akár halálos balesetek is bekövetkezhetnek. Erre van kitalálva a vészvillogó, vagy más néven elakadásjelző.

Az elakadásjelző 1951-ben lett kitalálva. Ekkoriban állapították meg a villogás sebességét, valamint az egész rendszer működésének alapelvét. Azóta eltelt 70 év és a forgalom hatványozottan megnőtt. A rendszer működésének elve azóta nem változott. Technikailag valamelyest, hiszen most már sok esetben LED izzók vannak a kocsiba szerelve, melyek fényereje lényegesen felülmúlhatja a normál halogénizzókét.

Stephen Powers, az ESS egyik alapítója úgy véli, hogy mindenképpen változtatni kellene a rendszeren. Szerinte jó megoldás lenne, ha felgyorsítanák a vészvillogó pulzálásának sebességét. Szeretné 4 Hz körülire beállítani az új értéket. Ez másodpercenként körülbelül 4 villantást jelent.

- Hirdetés -

A modern autókban rengeteg biztonságtechnikai fejlesztés található már. Egyes márkák azonnal jeleznek egy központi számnak, ha elakadnánk és segítségre lenne szükségünk. Viszont egyik gyártó sem „nyúlt” bele a vészvillogók rendszerébe.

Az ESS cég egy Tesla Model 3 kapcsán mutatta be az újfajta rendszert. Jól látható a különbség a régi és az új megoldás között. A bemutatót látva az amerikai Autópálya Közlekedésbiztonsági Igazgatóságnak is felkeltette az érdeklődését. Náluk már elképzelhető, hogy az idei év végére bevezetésre kerül a rendszer.

Hogy hozzánk mikor jut el, az már más kérdés, de ha náluk bevezetésre kerül, akkor csak idő kérdése és Magyarországon is átállunk az új rendszerre.

- Hirdetés -

A videón jól látható a különbség a két villogási frekvencia között.

Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!