2022 július 3 vasárnap
KezdőlapEmberekTudta, hogy saját lányát veszi feleségül, pedig gyerekkorában elhagyta - Minden téren...

Tudta, hogy saját lányát veszi feleségül, pedig gyerekkorában elhagyta – Minden téren kárpótolni akarta…

-

Travis Fieldgrove 39 éves korában vette feleségül a saját lányát. A pár egyáltalán nem titkolta a kapcsolatukat, a közösségi médiában is büszkén felvállalták, sok képet is posztoltak. Tudatában voltak annak, mit csinálnak. A férfi korábbi párja feljelentette őket a rendőrségen.

Saját lánya lett a felesége

Travis elhagyta a családját, amikor a kislány még nagyon fiatal volt. Samantha Kershner betöltötte 17. életévét, és eldöntötte, hogy megkeresi vérszerinti édesapját.
Az első találkozásnál meg volt köztük a szimpátia, rajongtak egymásért. Egyre több időt töltöttek együtt. A lány egyáltalán nem haragszik apjára a tettei miatt. Sőt, a bírósági papírok alapján, a lány fogadást is kötött a féltestvérével, hogy melyikük tudja hamarabb meghódítani Travist.

A lány elvesztette a fogadást, a féltestvére hamarabb becserkészte a férfit. A lányok csúnyán összevesztek. Ám Samanthanak sem kellett sokat várnia, édesapja nem riadt vissza a helyzettől. Először a szeretője lett, de egyre inkább elmélyült köztük a kapcsolat. 2018-ban már közös fényképeket posztoltak, sok időt töltöttek együtt.
Olyannyira jól alakult minden, hogy össze is házasodtak.

A férfi büszke volt új feleségére

Travis nagyon boldog volt, mindenkinek eldicsekedte, milyen szép fiatal felesége van.
Igen ám, de a férfi volt feleségének ez egyáltalán nem tetszett. Feljelentette őket a rendőrségen, azonnal eljárás indult ellenük.


Az elején megpróbálták meggyőzni a nyomozókat, hogy semmilyen rokonsági kapcsolat nincs köztük. De egy DNS vizsgálat segítségével könnyedén kiderült, hogy Samantha bizony 99,9 % eséllyel Travis lánya. Mivel nem volt más választásuk, bevallották bűnösségüket. A férfi 2 év letöltendő börtönbüntetést kapott. Ezalatt alaposan végig tudta gondolni tettét. A lánynak sokkal enyhébb ítéletet rendeltek el. Csupán 9 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott a vérfertőzés miatt.

A férfi 2021-ben szabadult is, de Samanthatól eltiltották. Sokáig nem búslakodott, hamarosan újra apa lesz.

Ezek is érdekelhetnek