2022 május 29 vasárnap
KezdőlapEmberekÜzenet az utókornak - Megindító tanulság egy "fura öreg úr" verséből

Üzenet az utókornak – Megindító tanulság egy “fura öreg úr” verséből

-

A “régi öregek” mindig tudtak valamilyen frappáns mondatot, ha úgy tetszik üzenetet az utókor számára, amit érdemes volt meghallgatni és megfogadni. Talán te is emlékszel még néhány mondatra, amit nagyszüleidtől hallottál és csak később jöttél rá, hogy mennyire igaz. Hogy mennyire igazuk volt, hogy jobban tudták a dolgokat és soha nem beszéltek sületlenségeket. Éppen ezért napjainkban is ugyanolyan fontos, hogy figyeljünk oda szeretteinkre, idősebb rokonainkra és akár az idegenek szavaira is, hiszen az esetek többségében rendkívül fontos mondanivalójuk van.

Egy fura, idős úr is üzent az utókornak, aki egyébként egy ausztrál vidéki város kórházának idős otthonában élt, majd hunyt el. Senki nem gondolta, hogy a kedves öreg úr hagyott volna hátra valamilyen értékes dolgot, mivel úgy tudták semmije nincs. Az ápolók átnézték a kis öreg holmiját, hagyatékát, így bukkantak rá egy versre. Bár nem találtak ékszereket, pénzt vagy ingatlanpapírokat, mégis sokkal gazdagabbak lettek, mint előtte. A vers szépsége olyan hatással volt rájuk, hogy lemásolták és minden nővérnek odaadták a kórházban. Az egyik ápolónő még Melbourne-be is magával vitte az öreg úr sorait.

Azóta egyébként számos magazinban jelent meg országszerte a fura öreg hagyatéka. Az ember, akinek nem volt semmije, mégis megvolt mindene és ezt tovább is adta. Verse futótűzként terjedt az interneten, megajándékozva vele az egész világot.

A fura öreg

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy „Próbálja meg!” – választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!

Ezek is érdekelhetnek