A koronavírus -járvány mindenhova beférkőzik, mára életünk gyökeresen megváltozott miatta. Kijárási korlátozások vannak érvényben, sok embernek megszűnt vagy bezárt a munkahelye, akik pedig tehetik otthonról dolgoznak. A városok és faluk kihaltak. Persze mindez annak érdekében történik, hogy megfékezzük a tömeges megbetegedéseket és a járvány további terjedését. Mégis rendkívül szomorú látni, hogy egy élettel teli város szinte szellemvárossá változik. Videó készült Magyarország fővárosáról, Budapestről, ahogy talán még soha nem láthattuk azt.

Budapest, a néma város, ahol az emberek már nem rohannak a villamosra, hogy el ne késsenek a munkából, ahol nincsenek turisták és még sorolhatnánk. Reménykedhetnénk benne, hogy ez csak egy rossz álom, de sajnos nem így van. Életünk egy olyan szakaszába érkeztünk, ahol minden egyes mozdulatunk számít, ahol fontos az elővigyázatosság és a higiénia.

Jelenleg akkor cselekszünk a legjobban, ha nem csinálunk semmit és otthon maradunk. Csak akkor menjünk ki az utcára, ha nagyon muszáj. Vagyis, ha dolgozni megyünk, orvoshoz vagy gyógyszertárba indulunk, illetve akkor, amikor be kell vásárolnunk. Viszont, ha ezekben az esetekben is betartjuk az előírásokat és szigorításokat, akkor nem lehet baj. Ki kell tartanunk, mert csak így kerülhetünk ki győztesen a koronavírus elleni harcból.

Íme a videó, ami könnyeket csalhat a szemünkbe: