Ő volt az EGYETLEN utas a repülőgépen! A rögtönzött videóját már több millióan nézték meg

Megosztás

Vincent Peone Aspenből készült visszarepülni New Yorkba. Az egyébként író és rendező eredetileg a reggeli géppel indult volna haza, de úgy döntött, hogy mégis csak estig marad, így áttetette foglalását az este hét órakor induló járatra a Delta Légitársaságnál.

Nem kis szerencse érte a fiatalembert ezzel a döntésével. Kiderült, hogy ő az egyetlen utas a fedélzeten, így élete egyik legnagyobb kalandja elé nézett. Úgy döntött, ezt az utazást mindenképpen meg kell örökítenie, így egy rögtönzött videót készített a teljesen üres utastérről, sőt még azt is rögzítette, ahogy a személyzet egyik tagja közli: „A gép egyetlen utasa fáradjon a beszálló-kapuhoz!”

- Hirdetés -

Ezt követően a géphez kísérik a férfit, aki az oda vezető úton megkérdezte, hogy előfordul-e már valaha, hogy mindössze egy utassal szállt fel a repülő. A válasz megdöbbentette őt, hisz igennel felelt kísérője.

Elmesélte, hogy nagyon humorosnak találta, amikor a rakodómunkások csak az ő bőröndjét pakolták be a csomagtérbe rengeteg nehéz zsákkal együtt, hogy meglegyen a gép megfelelő súlya.

Ezután a légiutaskísérő hölgy a helyére kísérte Vincentet, valamint a nevén szólította őt. Ezen kívül minden megegyezett a szokásos protokollal. Ugyanúgy felolvasta neki a biztonsági előírásokat, megkérte, hogy csatolja be övét és hajtsa fel az előtte lévő támlát. Majd kifejezte örömét, hogy ő és a személyzet többi tagja az ő kényelmét szolgálhatják egészen New Yorkig.

A legnagyobb előnye a magányos utazásnak az volt, hogy bemehetett a pilótafülkébe is, ahol megtudhatta, hogy működik a repülőgép. Emellett pedig átélhette azt is, hogy milyen érzés lehet, ha valakinek magángépe van.

- Hirdetés -

A Twitteren eddig kétmillióan látták a videót. A kommentelők közül rengetegen írták, hogy a pilótafülkében hátraforduló és az utasnak kezet nyújtó másodpilóta miatt már önmagában megérte megnézni ezt a videót.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!