Öt köszönési illemszabály, amivel jobb ha te is tisztában vagy!

Megosztás

A köszönés alapvető dolog, amit elvárhatunk egymástól. Gyerekkorunkban szüleink is arra tanítottak minket, hogy mindig köszönni kell annak, akinek anyu vagy apu is köszön. Később ez már úgyis működött, hogy ők nem voltak velünk. Ez a minimum, amivel megadhatjuk egymásnak a kellő tiszteletet.

A köszönés módja sok mindentől függ. Például, hogy milyen napszak van vagy, hogy mennyire ismerjük az illetőt, mennyire állunk hozzá közel. Valamint a hangulatunk is gyakran befolyásolhatja, milyen módon hagyják el a köszönő szavak a szánkat.

- Hirdetés -
  1. Gyerekeknek
köszönés3 Öt köszönési illemszabály, amivel jobb ha te is tisztában vagy!

Nagyon fontos, hogy már kiskorban elmagyarázzuk, mit, miért és hogyan tegyünk. Így a gyermek sem jön zavarba a későbbiekben, valamint tisztában lesz azzal, milyen szituációban, milyen a helyes viselkedési mód. A gyerekek bátortalanok tudnak lenni, amikor köszönni kell. Az első benyomás pedig sok mindent befolyásol. Ha kellően felkészítjük őket, akkor megkönnyítjük életüket. Természetes lesz számukra, hogy ha valakivel találkoznak, köszönni kell.

2. Az illem

kezfogas20160909 Öt köszönési illemszabály, amivel jobb ha te is tisztában vagy!

Teli szájjal vagy rágóval a szájban sosem illik köszönni. Legalább arra a néhány másodpercre illik abbahagyni a rágást. Zsebre tett kézzel sem ajánlott köszönni, valamint az is nagyon fontos, hogy ha egy férfi kalapot visel, vegye le vagy emelje meg azt. Ha étterembe vagy valamilyen vendéglátó egységbe lép be egy férfi, előbb a kalapot kell levenni és csak azután köszönni. Nem szabad túl közel menni a másik emberhez, mert ezzel megsértjük a személyes terét. A szavakat kellő hangerővel és érthetően kell kimondani. Ne hagyjuk le a jó reggelt vagy jó napot után a kívánok szót sem.

3. A kézcsók

- Hirdetés -
shutterstock 99912707 Öt köszönési illemszabály, amivel jobb ha te is tisztában vagy!

A középkorban a kézcsók az alárendeltséget szimbolizálta, nem férfiak és nők között volt szokás elsősorban. Az osztrákoktól került át Magyarországra ez a szokás. Magyarországon és Lengyelországban még ma is bevett köszönési forma, viszont a legtöbb európai országban a bizalmaskodás jele. A férfi ajka kézcsók közben nem érinti a nő kezét, csak imitálja a csókot. Ez azért van így, mert általában a kéz a „legpiszkosabb” testrészünk, másrészt pedig nagy illetlenségnek számítana összenyálazni az adott hölgy kézfejét. Ha egy férfi az édesanyjának ad először kézcsókot, akkor nem kötelező a többi hölgyet is így köszönteni.

4. Ki köszön kinek először?

18134379 dbcd1ac25ee6d3a563237742d7d85010 wm Öt köszönési illemszabály, amivel jobb ha te is tisztában vagy!

Viszonzatlanul hagyni vagy elmulasztani a köszönést sértésnek számít. Mindig a másik szemébe kell nézni közben, valamint az sem hátrány, ha közben mosolygunk is. Mindig a férfi köszön előre a nőnek kortól függetlenül. Egyneműek között pedig mindig a fiatal köszön először az idősebbnek. A kézfogásra ugyanezek a szabályok vonatkoznak. Emellett illik határozottan megfogni annak a kezét, akinek köszönünk. Erősen viszont nem szabad megszorítani a másik fél kezét, mert az tiszteletlenségre és agresszivitásra utal.

5. A bemutatkozás

- Hirdetés -
bemutatkozik nagy Öt köszönési illemszabály, amivel jobb ha te is tisztában vagy!

A köszönést bemutatás vagy bemutatkozás követi, amelynek egy fontos szabálya van: mindig az idősebbnek vagy a nőnek kell mondania először a nevét. Csak azután szabad bemutatkozni a másik félnek, ugyanis ha egyszerre történik a bemutatkozás, biztosan nem fogják érteni a másik nevét. A bemutatásnál mindig a fiatalabbat az idősebbnek, a férfit a nőnek kell bemutatni. Természetesen itt is fontos a szemkontaktus.

Érdemes megjegyeznünk és alkalmaznunk ezeket a köszönési szabályokat, így biztosan nem kerülhetünk kellemetlen helyzetbe.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!