Vasvári Viviennek esze ágában sincs kiköltözni a családi fészekből, még úgy sem, hogy Fecsó felmondta az albérletet

Megosztás

Ma már szinte az egész ország tudja, hogy Vasvári Vivien és férje Szegedi Ferenc becenevén Fecsó különváltak egymástól. A szakításukat szeptember elején jelentette be Vivi a közösségi oldalán, és remélte, hogy a követői és rajongói megértik majd őt és támogatni fogják. A luxus feleség azt szerette volna, hogy az emberek tőle tudják meg mi történt, ezért is írta le nyíltan a helyzetet. Nem akarta, hogy abból jöjjenek rá valami gikszer van a házasságában, hogy már nem tölt fel Instagramra családi vagy épp párjával közös képeket.

20180915nyero paros vasvari vivien es Vasvári Viviennek esze ágában sincs kiköltözni a családi fészekből, még úgy sem, hogy Fecsó felmondta az albérletet

Fecsó később interjút adott a Fókusznak, ahol őszintén beszélt a házasságukról, a kapcsolatukról és arról, hogy miért is lett vége. A férfi elmondta, hogy valószínű annak tudható be a szakításuk, hogy ő nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, sőt nem igazán szereti, ha megpróbálják a szabadságát lekorlátozni.

- Hirdetés -

Vivien persze többször próbált esélyt adni a kapcsolatuknak, ám egy ponton túl belátta nincs értelme tovább húzni a szakítást, mert a várva várt változás úgysem fog eljönni. Fecsó szerint 39 évesen ő már nem igen fog megváltozni, így hát nem maradt más hátra minthogy elengedjék egymás kezét.

1 68 Vasvári Viviennek esze ágában sincs kiköltözni a családi fészekből, még úgy sem, hogy Fecsó felmondta az albérletet

Az interjúban az üzletember azt is elmondta, hogy egyetlen pillanatot sem bán ebből a négy évből és egy év házasságból, viszont most jött el az ideje annak, hogy véget érjen. Elmondása szerint mindig ők voltak az olaszos pár, akik hangosan, kiabálva rendezték a konfliktusokat. Ha tovább mérgesedett volna köztük a viszony, akkor valószínű már nem ilyen szépen gondolt volna vissza az együtt töltött időkre.

A feszültség azonban egyre csak fokozódik a két fél között ugyanis míg Vivi a milánói divathéten vesz részt addig Fecsó önkényesen úgy döntött, hogy felmondja a luxus albérletüket, ahol eddig közösen éltek. Így Viviennek egyetlen hónapja maradt arra, hogy összeszedje a holmijait és kiköltözzön a lakásból. Elmondása szerint ez egy nagyon rossz húzás volt egykori párjától.

1374637 1369321 screen shot 2017 10 16 at 193742 Vasvári Viviennek esze ágában sincs kiköltözni a családi fészekből, még úgy sem, hogy Fecsó felmondta az albérletet

Vivi természetesen kiakadt erre és egyből reagált is Instagramon.

- Hirdetés -

„Ez már nem az én szegénységi bizonyítványom” – közölte az egykori luxus feleség.

„Bár őszintén szólva semmin nem vagyok meglepődve. Szomorú, hogy haragot érez irántam, és a feszültség mégis a gyereken csattan. Már a Fecsóval való megismerkedésem előtt is itt laktam, a gyerekeknek itt vannak a barátaik, szeretünk itt élni” – mondta Vivien.

65871731 157518922085340 3697649440633386643 n Vasvári Viviennek esze ágában sincs kiköltözni a családi fészekből, még úgy sem, hogy Fecsó felmondta az albérletet

Később mindenkit megnyugtatott, hogy esze ágában sincs elköltözni a lakásból, mivel ő már azelőtt is ott élt, hogy Fecsót megismerte volna.

Ezek után újabb Instagram sztoriba közölte a következőket:

- Hirdetés -

„Mi maradunk a ‘luxus’ lakóparkban ezek után is, mivel én már itt éltem Fecsó előtt. Továbbra is megteremtek egyedül mindent a gyermekeim számára, hogy a kiegyensúlyozott életüket tudják folytatni. Azt gondolom, hogy egy költözés idegen helyre a gyerekeket nagyon megviseli, amit én nem szeretnék, hogy a gyerekeim sérüljenek lelkileg”

vasvari vivien alberlet reakcio insta story Vasvári Viviennek esze ágában sincs kiköltözni a családi fészekből, még úgy sem, hogy Fecsó felmondta az albérletet

Vajon meddig fajul a kutya-macska viszony a két fél között?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!