12 pszichológiai trükk, amely neked is segíteni fog a kényes helyzetek megoldásában

Megosztás

Egy amerikai idegtudós, Benjamin Libet kutatásai szerint az is lehetséges, hogy szabad akaratunk nem más, mint pusztán illúzió. Libet kísérletei bebizonyították, hogy számos esetben már azelőtt döntést hozunk, hogy az adott probléma tudatosulna bennünk. Az emberek elkezdtek kutatni és megosztani egymással különböző pszichológiai trükköket, amelyek a hétköznapi életben is sikerrel használhatóak.

A következő trükkök nagy valószínűséggel neked is a hasznodra válhatnak, hisz biztosan te is voltál már ezekben a helyzetekben, de nem találtál rá megoldást.

- Hirdetés -

Ha intenzív beszélgetésbe bonyolódsz valakivel és közben a kezébe adsz valamit, mindegy, hogy az egy toll vagy csak egy darab papír, biztos lehetsz benne, hogy elveszi tőled még akkor is, ha fogalma sincs róla, hogy mi az.

Pszichologiai trukkok 12 pszichológiai trükk, amely neked is segíteni fog a kényes helyzetek megoldásában

Ha valakinek pánikrohama van, akkor kezdj el hangosan és szabályosan lélegezni, ugyanis az illető nem fogja észre venni, de egy idő után ugyanúgy veszi majd a levegőt, ahogyan te, ezáltal pedig megnyugszik majd.

Ha olyasvalakivel beszélgetsz, aki manipulálni szeretne téged, akkor kezd el nézni a homlokát, pont a szemei felett, ez összezavarja majd őt, így nehezen fog tudni hazudni és befolyásolni téged.

A bűntudatot tényleg szó szerint le tudjuk mosni magunkról. Tanulmányok megállapították, hogy zuhanyzás vagy kézmosás után az emberek kevésbé érzik bűnösnek magukat azokban a dolgokban, amiket elkövettek.

- Hirdetés -

Ha valaki munka közben próbálja elvonni a figyelmed, akkor kérd meg, hogy kísérjen el valahova a munkahelyen belül, ezek után már nem téged fog idegesíteni, hanem visszamegy a saját munkaterületére, méghozzá anélkül, hogy azt gondolná, hogy te kényszerítetted erre.

Ha valaki horkol és te ettől egyáltalán nem tudsz aludni, de nem is akarod felébreszteni őt, akkor kezdj el kopogni egy fából készült asztalon vagy szekrényen. Ettől az agya azt fogja hinni, hogy kopogtatnak, így körülbelül öt percre biztosan abbahagyja majd a horkolást.

Pszichologiai trukk 12 pszichológiai trükk, amely neked is segíteni fog a kényes helyzetek megoldásában

Ha az első randin vidámparkba mentek a kiszemelteddel, akkor nagyobb eséllyel fogtok egymásba szeretni anélkül, hogy mindezt észrevennétek. Ennek oka, hogy az ilyen extrém élmények egymás iránti kötödést okoznak. Ha azonban ezt egy olyan személlyel teszed, aki gyűlöl, akkor biztos lehetsz benne, hogy ezek után még jobban fog utálni téged.

Amikor ki vagy öltözve sokkal kedvesebbek veled az emberek, mintha egy pólóban és egy farmernadrágban jelensz meg előttük. Tulajdonképpen a ruházatoddal vívod ki magadnak mások tiszteletét. Próbáld csak ki!

- Hirdetés -

A kaméleon hatás nem más, mint a másik utánzása. Ha beszélgető partnered például megvakarja az orrát vagy keresztbe teszi a kezét, te is pontosan ugyanezt fogod csinálni úgy, hogy észre sem veszed.

Ha egy buliban vagy és italt tartasz a kezedben, akkor sose emeld a poharat a csípődnél magasabbra. Ez ugyanis azt jelzi a másik embernek, hogy nyitott vagy a vele való beszélgetésre.

Pszichologiai tippek es trukkok 12 pszichológiai trükk, amely neked is segíteni fog a kényes helyzetek megoldásában

Pavlov reflexelmélete: Ha tanulás közben valamilyen ízű rágót rágunk, akkor érdemes ugyanolyan ízűt rágni a vizsga közben is, ugyanis az agyunk az ízlelés és a rágás folyamatát összekapcsolja a korábbi hasonló ismeretekkel, így nagy eséllyel fogunk emlékezni a megtanultakra.

Ha introvertált személyiség vagy és nem szeretsz társaságba járni, de muszáj, akkor alkalmazd ezt a trükköt. Tegyél fel egy egyszerű kérdést beszélgető partnerednek, mint például, hogy hol vette az ingét. Ez kiváló arra, hogy elinduljon köztetek a beszélgetés, ugyanis az emberek szeretnek saját magukról beszélni.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!